Az idén 41 éves Gulyás Attila egy nyíregyházi cégnél dolgozik informatikusként. Saját magát "önkéntes utazgató a világban" jelzővel illeti. Ahogy mondja, szülői ráhatás miatt szerette meg az utazást.

Gyermekkorától kezdve, az akkoriban - a kommunista rendszer által - igencsak behatárolt, szűk környezetben kezdte barangolásait.

Az első önálló túrája 15-16 éves korában volt, és ekkor kezdődött el a "menjünk, menjünk, mert nem jó otthon ülni a négy fal között" életszemlélete.

Első útjai még határainkon belül történtek, aztán a célpontok kezdtek terjedni a környező országokra, főként Szlovákia felé, később pedig egyre tágult a meglátogatott világok köre.

Vele készült beszélgetésünk első része következik:

- Európa akkor nagyjából megvan már...

- Skandinávia nem, illetve - érdekes módon - Görögország sem, amin egyébként mindenki meglepődik, de a legtöbb európai államban már jártam.

- Ha jól tudom, hegymászással, illetve sziklamászással is foglalkozol.

- Igen, bár inkább csak hobbi szinten foglalkozom ezekkel. Keresem azokat a kihívásokat, amik a saját magam által felállított keretek közé még beférnek, legyen szó akár anyagi, akár kondícionális határokról. Viszont elég érdekes helyeken jártam már és persze még szeretnék is eljutni kihívásokat jelentő területekre. A via ferrata-zás az egyik kedvenc időtöltéseim közé tartozik és idén is tervezek pár ilyen jellegű túrát.

- Ha jól számolom, 20-25 éve járod a világot. Ki tudsz emelni pár emlékezetes túrát a múltból?

- Ez így nagyon nehéz, mivel szinte minden utamon volt valami nagyon jó, emlékezetes esemény. Számomra a legkedvesebb túra talán a fülöp-szigeteki utam volt. Fantasztikus táj, elképesztő emberek, na ez tényleg egy olyan hely, ahova mindig visszavágyok.

Lake Pinatubo - Fülöp-szigetek

Talán ott el tudnám képzelni a hátra levő életemet is. Vannak természetesen európai ember számára extrém dolgok ott is, de nekem nagyon bejött az a hely. Mondjuk én amúgy is Ázsia-párti ember vagyok. Dél-kelet Ázsia a kedvenc úticélom. Egyrészt az emberek, másrészt az árak, harmadrészt pedig az ottani fantasztikus lehetőségek miatt, és itt most nem gazdasági értelemben gondolom ezt, hanem jóval inkább életvitelről, életfelfogásról beszélek.

Bohol - Fülöp-szigetek

Persze sokan mondják, hogy "érdek mosolyról" van szó, ami mondjuk Thaiföld esetében akár még igaz is lehet, hiszen rengetegen élnek a turizmusból. Én többször is jártam már ott, egyik utam alkalmával pont a 2004-es cunami után. Egy héttel a szökőár után érkeztem meg - elég szerencsétlen egybeesés, de volt már pár ilyen korábban is az utazásaim során -, például Iránba is a 2003-as nagy földrengés alatt szeltem át az országot, amikor Bam "eltűnt a térképről". A fülöp-szigeteki utamon meg pont kitört egy ottani vulkán, na mindegy is… (mosolyog) Mindenesetre nem vagyok katasztrófa-turista.

Phra-Nang - Thaiföld

Visszatérve a thaiföldi útra, igaz, hogy a cunami miatt hatalmas problémák voltak az országban, viszont én annyi boldog embert még, - amiatt, hogy mi a problémák ellenére is ott vagyunk -, még nem nagyon láttam. Ehhez persze tudni kell, hogy az ottaniak legfőbb megélhetési forrása, ahogy korábban is említettem, az idegenforgalom. Akkor viszont szinte senki nem ment az országba a természeti katasztrófa miatt, nekem pedig pont akkorra szólt a jó előre megvásárolt jegyem. Körülbelül 15%-ra esett vissza a turizmus, úgyhogy a helyiek minden idegennek örültek azokban az időkben.

Angkor wat - Kambodzsa

Kiérkezve megpróbáltunk mi is a társaimmal segíteni a mentésben, illetve az újjáépítésben, de a helyiek ezt nem igazán díjazták. Nekik akkor inkább anyagiakra volt szükségük, a kétkezi munkaerő adott volt. Béreltünk egy hajót, hogy kimenjünk Phi-phi szigetére, ahol leírhatatlan állapotok fogadtak, de igazából tényleg nem tudtunk segíteni a helyieknek, mivel nem is nagyon engedtek minket a romok közelébe. Jobban örültek volna pénznek, az meg nekünk nem volt…

- Milyen hosszúak általában az utazásaid?

- Az útjaim mindegyike önfinanszírozós, tehát nincsenek szponzorok, az én magam által összegyűjtött pénzt használom fel az utazásaimra. A nagyobb túrák három-négy hétig tartanak, és mindvégig minimál áras módon utazom, nem luxus szállodákban lakom. A közlekedésre is főként a helyi, általában olcsóbb módszereket használom.

Éppen emiatt nem is szokott soha nagyon sokba kerülni egy-egy ilyen út. Persze a "sok" az relatív, kinek, mit jelent. Konkrétan én 350ezer forintból jutottam el annak idején Nyíregyházáról Goa-ra, Indiába - persze nem repülővel -, ami majdnem egy egész hónapos út volt. Általában amúgy is körülbelül ennyit szánok egy hasonló útra, és sokak számára meglepő dolog, hogy ennyiből valóban kijön egy ilyen túra.

Luang Prabang - Laosz

Egy másik emlékezetes utam, ami Thaiföld-Vietnám-Kambodzsa-Laosz körutazás volt, mindenestül szintén hasonló összegbe került, míg az utazási irodák ajánlataiban egy ilyen út általában milliós nagyságrendű, plusz költőpénz. És persze azt is meg kell mondanom, hogy nem putrikban lakom ilyenkor, hanem normális helyeken, csak körbe kell nézni, hiszen a legtöbb helyen simán lehet alkudni az induló árból a szállásokon.

Pakisztán

A hotel meg amúgy sem a legoptimálisabb szálláslehetőség sokszor. Említhetném Egyiptomot például, ahol egyik utam alkalmával egy napi nyolc dolláros helyen laktunk. Mellettünk a csillogó szállodában - napi száz dolláros szobaárakkal -, ételmérgezés járvány tört ki a turisták között.

Thaiföld

Arról már nem is beszélve, hogy ha elmész egy ilyen hotelbe, ahol reggelit, ebédet, vacsorát kapsz, lubickolsz a szálló medencéjében és ki sem mozdulsz a falai közül, szerintem nem mondhatod el, hogy te valójában Egyiptomban voltál. Teljesen más élmény, ha te osztod be az idődet, utcai árusnál reggelizel és nem feltétlenül a hotel által preferált bazárokat, illetve egyéb látványosságokat nézed meg, szervezett buszos kirándulásokkal.

Quetta - Pakisztán

Az említett ételmérgezésnek az oka nagy valószínűséggel a lefagyasztott, aztán ki tudja hányszor felmelegített, majd újra lefagyasztott kaja volt. Közben pedig mindig hallod az idegenvezetőktől, hogy utcán soha, semmilyen körülmények között ne egyél. Pedig általában pont az a nem fertőzött étel, hiszen az orrod előtt süti meg, készíti el az árus. Nekem soha, sehol nem volt például még hasmenésem és ez nagy szó, mert jártam azért már pár húzós vidéken... Pakisztánban egyszer olyan helyen ettünk - még a térképen sincs rajta a település -, hogy az étel mellé a vizet a mellettünk lévő földbe vájt gödörből - mert kútnak azt nem lehetett nevezni - adtak és mégsem lett semmi bajunk tőle.

- Hogyan szeretsz utazni, egyedül, vagy társakkal?

- Egyedül szerintem nem az igazi és valójában nem is volt soha teljesen "magányos" utazásom. Általában ketten, hárman indulunk útnak, szerintem így az ideális. Ketten biztonság, illetve élménymegosztás miatt is jó utazni, jó érzés, hogy van veled egy megbízható társ, aki "fedezi" a hátadat. Az egyedül utazók szerintem jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Thaiföld

Nagycsoportos utakon én nem veszek részt, több okból sem. Egyrészt túl nagy a tömeg, másrészt jóval könnyebb szállást, helyi közlekedést szerezni egy maroknyi embernek, nem kell az az agyament szervezés, ami egy busznyi emberhez szükséges. Mi amúgy is spontán szeretünk kalandozni, nagyjából mindig tudjuk, hogy hova akarunk menni, de konkrét úti tervek szinte kivétel nélkül nincsenek, hanem mindig a helyzetek adják magukat. Ezt már egy nagyobb csapattal nem teheted meg egyszerűen. A mi módszerünk nincs időhöz kötve sem, nincsenek előre lefoglalt szállások és közlekedés, így aztán nem is nagyon stresszeljük magunkat menet közben.

Laosz

Mondjuk a legutóbbi utam az Egyesült Államokba kicsit kivétel volt, mert itt a hatalmas távolságok és a "civilizált élet” miatt kénytelenek voltunk pár dolgot előre lefixálni, de azért végül mégis viszonylag képlékeny volt a helyszínen a dolog. Visszatérve a szervezett utakra, ha most nagyon megerőltetem a memóriám, akkor egyetlen ilyen "befizetős" út jut eszembe, ami egy buszos túra volt, egyszer még jó régen a velencei karneválra, de az volt az első és egyben utolsó ilyen utazásom. Emellett van egy baráti társaság, egy túravezetői csoport, akikkel el szoktam járni az ő általuk szervezett utakra, de ezek főként egynapos kirándulások. Hosszú útra biztos nem mennék sokad magammal.

Wildspitze - Ausztria

- Említetted az előbb az amerikai utadat. Beszéljünk akkor kicsit erről!

- 2012 októberében egy jelenleg az USA-ban élő barátom meghívására mentünk ki három társammal egy kisebb körútra. Virginiába érkeztünk meg és a terveink szerint kelet-nyugati irányban igyekeztünk átszelni az államokat. Ez tulajdonképpen sikerült is, San Fransisco-ig autóztunk el Norfolk-ból egy bérelt kocsival, aztán pedig egy némileg módosított útvonalon érkeztünk vissza a kiindulási pontunkba. Nem volt problémamentes az út, de erről majd később. 

Útközben - USA

Eleve össze voltunk zárva hosszú időn keresztül többen egy terepjáróba, ami még ha egy nagy hajó is volt, akkor is egy idő után kényelmetlenné tudott válni. Az eddigi leghosszabb autóutam egy 42 órás buszozás volt Iránba Törökországból, aminél úgy gondoltam, rosszabb már semmi sem lehet… Végül is ez be is igazolódott, bár nem volt könnyű az amerikai túra, de az élmények kárpótoltak minden kellemetlenségért. Visszatérve az útvonalra, ahogy említettem Virginiából indultunk és az úticélunk a Sziklás-hegység és az ottani természetvédelmi parkok egy része volt.

Thor kalapácsa - Bryce Canyon

Norfolkból Denverig egyhuzamban nyomtuk le az utat, 36 óra alatt értünk oda, csak kisebb "egészségügyi" megszakításokkal. Közben is láttunk persze sok érdekességet, de inkább tartottuk a tempót, hogy minél több időnk maradjon a kiszemelt nyugati parti látványosságokra. Váltott vezetéssel folyamatosan haladtunk a cél felé, a bérelt Chevrolet Suburban 5,3 l-es motorja falta a kilométereket és az üzemanyagot is (13 l átlagfogyasztás). A max. sebesség 70 mph (112km) volt autópályán.

Útközben - USA

Utah volt az elsődleges úticél, persze azért körbenéztünk a környező államokban is, amennyire időnk engedte. Las Vegas-ba is bekukkantottunk sajnos, de erről majd később…

Folytatás jövő héten!