- Mit tudnál elmondani előzetesen erről az utazásodról?

- Szóval Fülöp-szigetek… Mint utóbb kiderült, nem ez az ország a magyar turisták, utazók legfelkapottabb célpontja. Hasonlóan a legtöbb honfitársamhoz, az odautazás előtt nem sok mindent hallottam erről a szigetvilágról. 2005. novemberében mentünk ki az útitársammal, egy olyan barátunkhoz, aki ott kint dolgozott.

Feri akkoriban egy nemzetközi környezetvédelmi szervezet megbízásából az Agusan mocsárvidéket térképezte fel. A talajerózióval, illetve a folyók és az ott élő emberek kapcsolatával, egymásra gyakorolt hatásaival foglalkozott. Mi pedig kitaláltuk, hogy nosza, látogassuk már meg, mert miért is ne?

A Fülöp-szigeteken a november egyébként az esős évszakhoz tartozik, ami hatalmas változást hoz a vidéken. Nem ritkák a pusztító árvizek sem ebben az időszakban errefelé.

Viszont érdekes, hogy kint tartózkodásunk egy hónapja során mindössze egyszer esett az eső. Végig huszonpár fokos hőmérséklet volt, telítve a 90%-os a páratartalommal. Gyönyörű esőerdőkben jártunk, fantasztikus volt az egész.

Nagyon megszerettem a Fülöp-szigeteket, életem egyik legnagyobb élménye volt. Megérte kimenni, és hozzáteszem, ez sem volt egy túl drága út. 310 ezer forintból kijött kompletten, bár mondjuk 2005-öt írtunk akkor.

A Fülöp-szigeteket egyébként még annak idején Magellán fedezte fel az 1500-as évek első felében és II. Fülöp spanyol királyról kapta a nevét. Sokáig állt spanyol, majd később amerikai fennhatóság alatt, függetlenségét a második világháború után nyerte el.

Érdekes, hogy Ázsiában szinte egyedüliként a lakosság többsége katolikus vallású. Közel kilencvenmillió filippínó lakja a körülbelül 7100 szigetből álló országot.

Hivatatos nyelve a tagalog és az angol, de emellett a cebuáni, és még számos nyelvjárás megtalálható. Ez az út abban is különbözött az eddigi utazásaimtól, hogy rengeteget gyalogoltunk, esőerdőn, mocsáron, dzsuván, mindenen keresztül.

Nem volt mese, menni kellett, mivel legtöbbször semmilyen közlekedési eszköz nem állt rendelkezésünkre. Mondjuk én épp ezért élveztem annyira az egészet.

- Rendben, vágjunk akkor bele a történetbe!

- Nos Bécsből szálltunk fel, méghozzá a Qatar Airways gépével, ami kiváló légitársaság, nagyon szeretjük… Olcsó, jó a kaja, és nagyon kedvesek a légikísérő hölgyek. Doha-ban (Qatar) szálltunk le, onnan ment tovább a gépünk Cebu-ra.

Cebu az egyik legnagyobb sziget, a Fülöp-szigetek középső területén fekszik. Ide érkeztünk meg, de a legtöbb időt Mindanao-n, a második legnagyobb és a legdélibb szigeten töltöttük. A barátunk itt, az Agusan folyó mocsaras vidékén dolgozott.

Csak, hogy meg legyen az időrendi sorrend, visszakanyarodok kicsit. Szóval megérkeztünk Cebu városába, egy napi repülés után, ahol már várt a házigazdánk, aki felutazott oda értünk a déli szigetről. Foglalt nekünk szállodai szobát, az este jó hangulatban, pihenéssel telt.

Másnap átutaztunk Bohol szigetére, annak is az alsó csücskébe, Panglao-ra, ami egy földnyelv, gyönyörű, fehér homokos, pálmafás tengerpartokkal.

Itt két napig "nyaraltunk", pihentünk, fürödtünk, jókat ettünk… Élveztük a kis paradicsomot. Fantasztikus a hely, teljesen meseszerű, alig hittünk a szemünknek.

Búvárkodtunk is, sok mindent megtudtunk közben a helyi halászokról. Sajnos elég durva módszereket használnak, vagy ciánnal, vagy robbantással fogják ki a halakat.

- Na ne már…

- De, komolyan. Elképesztő felelőtlenség, már csak azért is, mert egy-egy "halászat" után százszámra hevertek a tenger fenekén a döglött halak, köztük rengeteg még kicsi, és sok olyan élőlény, amiket ugyebár a helyiek nem esznek meg. Sajnos nem gondolnak a jövő nemzedékeire az ottaniak, és teljesen kipusztítják az életteret maguk körül.

- Nincs is klasszikus értelemben vett, hálóval való halászat arrafelé?

- Természetesen vannak ilyenek is, de mivel igen nagy az igény a halra, ezért sokan a könnyebbik és gyorsabb megoldást választják. Egyébként ebben is leginkább mi, a nyugati emberek vagyunk szerintem a hibásak...

- Elképzelhető. Rendben, szóval búvárkodtatok.

- Igen, jellemző egyébként az árakra, hogy hatezer forintot fizettünk fejenként a búvárkodásért, ebben két merülés volt, a hajóút és a teljes ellátás egész nap, étel, ital, gyümölcsök… Csak a kontraszt végett, Egyiptomban, Sharm El Sheikh-nél ugyanez harminc-negyvenezer forintba kerülne. Igaz persze, hogy a Fülöp-szigetek kicsit messzebb van és el is kell ide jutni, de akkor is röhejesen olcsó volt.

Az instruktorunk egyébként egy huszonéves srác volt, végig cigizett, de még így is, az ő palackjában maradt a legtöbb oxigén. A jelzőbóják használata amúgy itt abszolút kötelező, már csak a korábban említett robbantásos halászat miatt is.

Ami érdekes volt, hogy nem feltétlen a helyiek kezében vannak a turizmusra kihegyezett vállalkozások - mint például a búvárkodás is -, hanem egy-egy odatelepült nyugati ember vezeti a cégeket és aztán alkalmazottként felveszi az őslakosokat.

- Mennyire népszerű a turisták körében egyébként a Fülöp-szigetek?

- Nincs tömeg sehol sem, Panglao-n is, ami egyébként nekem egy nyaralótelepnek tűnt, teljesen tűrhető mennyiségű utazó volt. Lent pedig, Mindanao szigetén, ahová később mentünk, jóformán egyáltalán nem találkoztunk külföldiekkel.

Mondjuk ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy elég veszélyes az a terület. Erről mesélek majd később, mivel ott rengeteg időt töltöttünk végül. A turisták általában Cebu-t , és Bohol-t választják elsődleges úticéljuknak, gondolom elsősorban a búvárkodási lehetőségek miatt, mivel nyugodtak a vizek, és Bohol-on ritka kincseket látni.

- Lehetséges, hogy az odautazás költségei miatt nincs akkora turistaforgalom a Fülöp-szigeteken?

- Még ezt sem mondanám, mert igazából nem kerül sokkal többe odarepülni, mint mondjuk Thaiföldre. Érdekes, de ahova inkább tömegével mennek az emberek, az Bali szigete az Indonéz szigetvilágban, ami jóval délebbre fekszik. Nem tudom megmondani, miért nem annyira felkapott a Fülöp-szigetek, pedig baromi jó hely. Akik meg mégis ott vannak, azok igen jófejek…

- Milyen szálláslehetőségek voltak?

- Az elején igen kedvező volt a dolog, mivel a barátunk már ott lakott, így aztán neki béreltek egy apartman jellegű hotelben egy lakást, mi pedig ott laktunk. A négy hét, amit kint töltöttünk úgy nézett ki, hogy összességében három hetet voltunk a Fülöp-szigeteken, egy hetet pedig Borneón, a három hétből pedig másfelet voltunk Mindanaon, a barátunknál. Az elején, Panglaon tengerparti bungalókban laktunk, semmi luxus, teljesen puritán, olcsó kis tákolmányok, de az igényeinknek teljesen megfeleltek, volt WC, zuhanyzó, minden, ami kellett.

- Térjünk akkor vissza az utazásaitokra!

- A korábban említett pár nap klasszikus értelemben vett "nyaralás" után Bohol szigetét jártuk körbe, rengeteg szép régi, több száz éves, még a spanyol fennhatóság idejéből hátramaradt épületet láttunk, templomokat, őrtornyokat, erődítményeket.

Nemzeti parkokat látogattunk meg, illetve találkoztunk az itt őshonos szőlőszemű koboldmakikkal is, ők csak ezen a szigeten élnek. Nem túl ideges állatok… Hihetetlen kis jószágok, kapaszkodnak a fákon az apró, göcsörtös, tapadókorongos ujjaikkal, leginkább a régi moncsicsi játékokra emlékeztettek…

Aztán megnéztük Bohol hírességét, a Csokoládé dombokat is, amelyek keletkezését a mai napig rejtély övezi. A sziget közepén, Carmen város közelében találhatóak, nevüket onnan kapták, hogy sem fák, sem cserjék nem nőnek rajtuk, csak fű, ami a száraz évszakban elszárad és ekkor az egész vidék barnás színbe megy át.

Általában a helyi képeslapokon is barnán szerepelnek, de mivel mi az esős évszakban voltunk ott, gyönyörű zöld színben pompáztak.

- Mi a helyzet az étkezéssel? Gondolom megkóstoltatok jó pár helyi ételt?

- Persze, a kedvencem a Sinigang na baboy nevű csípős-savanyú disznóhús leves volt. Érdekes, hogy a fülöp-szigeteki emberek viszonylag kis növésűek, minél északabra mész, annál magasabbak, Luzon szigetén például találsz már nagyjából európai méretű lakosokat is, de a nagy átlag jóval alacsonyabb nálunk.

Visszakanyarodva a leveshez, mikor először kértem ilyet egy étteremben, kirakták az asztalra a levesestálat - ami valamivel nagyobb ugyan, mint nálunk egy mélytányér -, mellé kis mélytányérkákat és az asztaltársaság szed szépen magának. Na most, a többiek nem kértek levest, csak én, a pincér kirakta elém az ételt, benne egy nagy kanállal, én meg szépen magam elé húztam az egészet és vígan megettem…

A pincér meg erre kihívta a konyhából a személyzetet és ott álltak és bámultak, ahogy megettem a három-négy főre kihozott adagot egymagamban… Később egyébként itthon próbáltam megcsinálni ezt a levest, de persze köze nem lett végül az eredetihez…

Amit még nagyon szeretnek, az a grillezett csirke. De nem egészen úgy, ahogyan mi csináljuk. Ők például imádják a csirkelábat és a csirkebelet is! Na, mondjuk ez talán az, amit, ha nem muszáj, soha nem ennék meg. Érdekes módon készítik el amúgy, levágják a csirkét, kiszedik a belét, két ujja közt a szakács végighúzza, ami kijön, kijön, ami bent marad, az marad, cikk-cakk alakban feltűzik egy hurkapálcára, ízesítik mindenféle csípős-édes szószokkal és úgy sütik ki.

Persze készítenek ugyanilyen pálcás módszerrel sertéshúst és csirkemellet is, amik viszont tényleg finomak. Egy adag az utcai árusnál három pálcika, bármiből választva, hozzá egy tányér rizs, mindez úgy 80 forintba kerül. Egyébként ilyet vacsoráztunk a kikötői piacon, mielőtt komppal elindultunk Cebu-ról a déli szigetre.

Itt is előjött viszont a korábban említett ételfogyasztásbeli különbség köztünk, illetve az őslakosok közt, én akkor úgy tíz ilyen három pálcikás adagot vágtam be, az árus itt is csak bámult, hova fér belém ennyi étel. Hatalmas élmény volt, kikötő, piac, jó kaja, mellé rum, körben meg állnak a helyiek és csak nézik a bolond fehéreket...

Végül aztán éjfél körül felszálltunk a kompra és hat órás utazással áthajóztunk Mindanao szigetére, egész pontosan Butuan városába. Hálótermes, alvókomppal utaztunk, és persze itt is előjött a a kulturális vagy inkább élettani különbség. Ázsiában a szabvány ágyméret 180 centi, nálunk meg inkább 200 körül van, így aztán a talpamtól a fejem búbjáig éppen csak befértem a hálófülke ágyába. Mondjuk azt a hat órát - főleg telenyomva a kikötői rummal -, simán ki lehetett bírni. Mindegy is, végül reggel megérkeztünk Butuan-ba. A környéken egyébként van pár érdekes nevű város, példának okáért Los Angeles, vagy San Francisco, sőt, az előbbiből több is van a Fülöp-szigeteken.

- Gondolom ez a korábbi spanyol és amerikai fennhatóság miatt alakult így.

- Igen valószínűleg, hogy ez az oka. Lebuszoztunk Bunawanig, ahol a vendéglátónk szállása volt, és elindult maga a kaland. Kezdésnek az egyik helyi törzsfőnököt látogattuk meg, aki természetesen jó házigazda módjára étellel várt minket. Itt már szembetűnő volt a szegénység mértéke, összehasonlítva az északi szigetekkel. Ez mind az étel minősége, mind a mennyisége tekintetében érezhető volt. Az itteni "teljes adag" után nem túlzás azt mondani, hogy kopogott a szemünk.

Természetesen ezt nem érzékeltettük a házigazdánkkal, sőt… Amúgy is rettentő kedvesek az emberek a Fülöp-szigeteken, a legutolsó dolog lenne, hogy megbántsam őket valamivel is. Sokan azt mondják egyébként, hogy szolgalelkű nép az itteni. Én erről előtte mit sem tudtam.

- Ezt én is hallottam már, szerte a világban, rengeteg helyen dolgoznak fülöp-szigetekiek bejárónőként, takarítóként, konyhán…

- Pontosan. Én ezt onnan tudtam meg - ami egyébként nagyon fura dolog volt -, hogy mikor már jöttünk hazafelé, Dohában leszállt a repülőgépünk, egy 747-es Boeing, és a turista osztályon velünk együtt mindössze öt darab nem fülöp-szigeteki volt. Hogy hova utazik ez a rengeteg ember? A világ kereskedelmi hajóin szolgálatot teljesítők nyolcvan százaléka például fülöp-szigeteki. Nagyon strapabíró emberek, rettentő alázatosak, lojálisak, becsületesek és a külföldön megkeresett pénz szinte egészét folyamatosan küldik haza a családjuknak, mivel elég nagy a szegénység az országban.

A legtöbben egyszerűen vesznek egy jegyet az összekuporgatott pénzükből valahova a nyugati világba (vagy eleve valamilyen állásközvetítő veszi meg), ahol várja őket az ügynökség, ami továbbküldi őket a munkahelyükre. A mi gépünkön ülők legtöbbje nagy valószínűséggel még soha nem ült repülőn. Sokan például nem tudták használni a WC-t sem, sőt ennek ajtaját se tudták kinyitni, arról nem is beszélve, hogy mire Katarba értünk, mindegyik toalett tele volt hányva. Teljes csönd volt végig a gépen, látszott, érződött, hogy totálisan kétségbe vannak esve az egésztől.

Folytatás ITT!