Immár ötödik alkalommal szervezte meg a nyíregyházi E-misszió Egyesület - ezúttal március 1-én - hagyományos tél végi odúácsoló programját. Mi sem bizonyítja jobban az akció értelmét, hogy ezúttal minden eddiginél több: legalább nyolcvan résztvevő kapcsolódott be a barkácsolásba.
A szép napsütéses időben négy különböző típusú madárlakást raktak össze, a legtöbben az ház körüli kis énekesmadarak megtelepítésére alkalmas "B" és "C" típusú odúk készítésébe kapcsolódtak be (ezeket aztán haza is vihették).
Ezek a legegyszerűbben elkészíthető típusok; akik odahaza is megpróbálkoznának megépítésükkel, azok számára itt letölthető az alaprajz (ez a legegyszerűbb verzió, a fatelepeken leggyakrabban kapható 15 cm-es fenyődeszkából percek alatt leszabható).
Lényegesen összetettebb feladat volt a nagyobb méretű odúlakók (főként szalakóta, búbos baka, füleskuvik) számára készített "D" típus, amelyből ezúttal két darabot ácsoltak össze az önkéntesek. Ez az odútípus nem igazán ház körüli használatra való: főként rétek, fás legelők környezetében érdemes kihelyezni. A későbbiekben lefestés és kátránypapíros szigetelés után a bokortanyák változatos élőhelyeire fogják őket kirakni.
Kifejezetten a Sóstói-erdőbe készült egy speciális odútípus, amely rejtett életmódú kéregjáró kismadarunk, a rövidkarmú fakusz számára alkalmas fészkelésre. A madárka rendszerint kéreg alatti résekbe rakja fészkét, de ennek a különleges odúnak a segítségével is elősegíthető megtelepítése olyan erdőrészletekben, amelyekben hiányoznak az idős, kéreg alatt korhadó faegyedek.
Miközben a mintegy két tucatnyi odú elkészült, szokás szerint volt egy kis kóstoló az erdő gyümölcseiből az előző évben az egyesület önkéntesei által készített finomságokból (vadkörteszörp, vackor-kökény-szőlő lekvár, csipkebogyós és kökényes birsalmasajt), odúbemutató alaprajzokkal (az elkészítetten túl denevér-, sarlósfecske-, macskabagolyodú, vércseláda, gólyafészekalap), és az egyesület tagjai igyekeztek minden ház körüli madarakkal kapcsolatos kérdésre válaszolni az érdeklődőknek.
Fotó: Csáki Szilárd
Nem utolsósorban az önkéntesek egy zsák szemetet is összeszedtek a környéken.
Szöveg: E-misszió Egyesület