hirdetés
Nyitólap » Tud-Tech » Oktatás » Diákönkormányzati közgyűlés volt a záhonyi diákotthonban
Diákönkormányzati közgyűlés volt a záhonyi diákotthonban
2014. május 26., 10:05| cikkvideo
Nyomtatóbarát verzió   Hír küldése e-mailben
 
Múlt hét szerdán rendezték meg a tisztújító diákönkormányzati közgyűlést a záhonyi Dr. Béres József Kollégiumban.

Az intézményben már az elballagott végzős tanulók nélkül került sor a diákok legjelentősebb éves fórumára. A Himnusz után a Kései sirató című József Attila költemény hangzott el Kiss Klaudia tolmácsolásában, majd Tancsik Róbert, a diáktanács elnöke tartott beszámolót az előző közgyűlés óta végzett munkáról, a kollégiumi élet fontosabb jellemzőiről.

Ezt követően a diákkörök képviseletében Fekete Mónika (vöröskeresztes szakkör), Kiss Henrietta (zöldkör, médiakör) és Furda Attila (sportprogramok) nyújtott tájékoztatást az éves tevékenységről. Horváth Bettina a névadó, Dr. Béres József emlékéhez kapcsolódó programokat elevenítette fel, míg Katona Dávid a kollégisták egészét érintő eseményeket, rendezvényeket összegezte.

A közgyűlés második felében a diákok a kollégiumi élethez kapcsolódó, jobbító szándékú kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat fogalmaztak meg, melyekre Háda Zoltán kollégiumvezető válaszolt. A Diáktanács régi tagjainak: Ágij Adriennek, Fekete Mónikának, Horváth Dávidnak, Horváth Zsoltnak, Tancsik Róbertnek és Katona Dávidnak az intézményvezetés könyvjutalommal köszönte meg az elvégzett eredményes munkájukat.

A tisztújítás során a végzős diáktanácsi tagok helyére Horváth Bettinát (Ópályi), Kiss Henriettát (Szernye, Kárpátalja), Nagy Renátát (Tiszakerecseny), Tóth Cintiát (Érpatak) és Furda Attilát (Csap, Kárpátalja) választották meg az elsős, másodikos, harmadikos és ötödikes kollégisták. A résztvevők Ágij Adrienn és Tancsik Róbert személyében a kollégium küldötteit is megválasztották a következő megyei diákparlamentre. A másfél órás program végén bensőséges hangulatú közös vacsora zárta az idei közgyűlést.

Képek: A közgyűlés pillanatai (Nagy András felvételei).


Bookmark and Share
Nyomtatóbarát verzió  Hír küldése e-mailben
hirdetés
Mondja el véleményét!
Nincs hozzászólás.
Ez a véleményem:
Név:

E-mail cím (mások nem látják):

Vélemény:

hirdetés
Custom Search
hirdetés

hirdetés