A fővárosi székhelyű Béres Alapítvány a Teljes Életért elnevezésű non-profit szervezet 2007-ben alapított díjat a neves tudományos kutatóról és feltalálóról, Dr. Béres Józsefről elnevezett záhonyi diákotthon legkiválóbb elsős tanulójának, melyet minden tanév végén ítél oda az erre a célra létrehívott intézményi bizottság.
Idén a csapi illetőségű Furda Attila lett a legeredményesebb kollégista.
Tanulmányai mellett Attila tagja volt a 4 for Europe elnevezésű országos versenyen a régiós döntőbe jutott kollégiumi csapatnak, a területi katasztrófavédelmi versenyen ezüstérmet szerzett kvartettnek és a kollégiumban készült fel az idei Fekvenyomó Diákolimpiára is, amelyen kategóriájában országos első helyezett lett.
A sokoldalú kárpátaljai kollégistát idén beválasztották a diáktanácsba, májusban a Diákújságírók Egyesületének Helyi érték pályázatán a nyertesek közé került, a napokban pedig pályamunkája alapján kapott meghívást a Debreceni Egyetem nyári kutató táborába.
A 9/b gimnáziumi osztályban Háda Zoltánné tanárnő az osztályfőnöke, míg a diákotthonban Pócsikné Papp Enikő nevelőtanár pallérozza az ifjú tehetséget.
Az elismeréssel 25 ezer forint pénzjutalom járt, továbbá a névadóról szóló, Béres Klára szerző által dedikált Cseppben az élet című életrajzi kötetet is ajándékul kapta.
Tancsik Róbert