Megye I Szi-Zo csoport 15. forduló összefoglaló
Az elmúlt időszakban győzelmi szériát felvonultató hazaiaknak a nagyon gyenge színvonalú és sok technikai hibával tarkított találkozón esélyük sem volt a győzelemre a félgőzzel játszó vendégekkel szemben, akik így továbbra is őrzik három pontos előnyüket az üldöző Nagykállóval szemben.
A három helycserés mérkőzésen csak Tuzséron történt meg a váltás, ahol a házigazdák végre igazán jó játékkal rukkoltak elő és magabiztosan győzték le és előzték meg a tabellán a nagyhalászi csapatot. Tiszavasvári nem tudott győzni Szakolyban, ahova számomra elég meglepő módon az edzői nyilatkozatban csábítják a klubot váltani kívánó játékosokat a tavaszi folytatásra! A mándoki csapat győzelmével újra dobogó közelébe ért, míg az alsó házban nem változott semmit a helyzet, sőt tovább szakadtak a középmezőnytől a kieséstől fenyegetett gárdák.
Összességében megállapítható az őszi szezonról, hogy nagyon kiegyensúlyozottnak indult, de a zárásra csupán két csapatosra szűkült le a bajnoki aranyért folytatott küzdelem, ahol véleményem szerint az a csapat lesz a befutó, aki először is jobban hisz a várható osztályozó sikerességében és a gyengébbnek vélt csapatok ellen kevesebb pontot veszít. Egy dologban biztos vagyok, hogy nem a tavaszi Nagykálló – Kemecse mérkőzésen fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, hanem a többi mérkőzésen! Az nb3 jelen állása szerint a megyéből 8 csapat kiesése várható, éppen emiatt az első nyolc hely megszerzéséért öldöklő tavaszi küzdelmekre van kilátás. Úgy érzem, hogy a bennmaradás kiharcolására talán az utolsó három csapatnak van a legkevesebb esélye, bár egy jelentős erősítés révén ez még korántsem tűnik lehetetlen feladatnak.
Zárásként pedig a téli holtszezonra a csapatoknak jó pihenést és eredményes felkészülést, míg a szurkolóknak békés karácsonyt, egészségben és sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok!
TUZSÉR SE – NAGYHALÁSZI SE 3 – 0 (1 – 0)
A sportszerű találkozón a hazai csapat minden tekintetben felülmúlta a bajnoki hajrára teljesen kifulladó nagyhalászi csapatot. Az első félidőben megszerzett előnyt a második játékrész első negyedórájában tette meggyőzővé és magabiztossá a tuzséri csapat, aki így megteremtette a számára oly fontos sikeres tavasz alapjait.
NYÍRMADAI ISE – SE KEMECSE 0 – 3 (0 – 1)
A vendégek esélyt sem adtak a hazaiaknak a győzelemre, akik még helyzetbe sem tudtak kerülni a tudásának csupán a felét nyújtó kemecsei csapat ellen. Az viszont örök rejtély marad, hogy mi történt volna, ha a mérkőzés elején a gólhelyzetben kitörő hazai csatárt feltartó vendég védőt kiállítják. Ettől függetlenül a vendég gárda megérdemelten lett őszi első, de nem dőlhet hátra, mert nyomában ott liheg az szezont nagyon jó formában záró nagykállói csapat!
SE SZAKOLY – TISZAVASVÁRI SE 2 – 2 (0 – 0)
Küzdelmes találkozón a hazai csapat nagy akarattal és fegyelmezetten játszott, de erőfeszítéseit az első félidőben nem koronázta siker. A végeredmény a második félidő elején történt18 perc alatti gólváltásoknak köszönhetően hamar kialakult, amivel egyik fél sem lehet túlzottan elégedett, hiszen a vasvári csapat győzelme esetén a dobogón telelhetett volna, míg a hazai gárda közelíthetett volna a középmezőny felé.
KÓTAJ SE – MÁTÉSZALKAI MTK 0 - 0
Alacsony színvonalú mérkőzésen a várakozásaimnak megfelelően remizett egymással a két csapat, mely után a téli pihenőben lesz mit rendbe rakni mindkét csapat háza táján, ha jövőre is meg szeretnék őrizni megyei 1. osztályú tagságukat, mert ilyen szeszélyes teljesítménnyel erre vajmi kevés esélyük lehet.
TISZALÖK VSE – NYÍRKARÁSZ KSE 2 – 2 (1 – 2)
Mindkét csapat győzelmi kényszerben játszott, ami a helyezéseiket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő. Ennek megfelelően a nagyon kemény küzdelmet hozó mérkőzésen a vendégek kétszer is vezettek, de a találkozó hajrájában a végig fölényben játszó és sokkal több helyzetet elhibázó hazai csapat egalizálni tudott, így soványka egy ponttal gazdagodva zárta a találkozót és a csalódást keltő őszi szezont.
MÁNDOK KSE – NYÍRGYULAJ KSE 3 – 1 (1 – 0)
A vendégek meglepetésre készültek, de ezért sokkal koncentráltabban kellett volna játszaniuk a hazai pályán keveset hibázó mándoki csapat ellen, akik ezzel a győzelemmel szép szezont zártak, megőrizve az esélyt a dobogóra való fellépésre.
GYULAHÁZA KSE – RAKAMAZI SPARTACUS SE 2 – 1 (1 – 0)
Éles nem vitte a hátán a csapatát, de vitte Gáti, akinek két góljával sikerült két vállra fektetni a végig nagyon jól küzdő és önmagát meg nem adó vendég csapatot. Ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a rakamazi gárda, akiknek komoly tavaszi menetelést kell bemutatniuk a bennmaradás reményében, míg a hazai alakulat egy kicsivel nyugodtabban készülhet a folytatásra!
NAGYKÁLLÓI VSE – BALKÁNY SE 2 – 0 (1 – 0)
A különös játékvezetői felfogás és arrogancia miatt indokolatlanul sok sárga lapot hozó mérkőzésen a hazai csapat csak a mérkőzés hajrájában tudta bebiztosítani a győzelmét a mezőnyben jól játszó, de a kapu előtt sokat hibázó vendégek ellen. Ezzel a sikerével a hazai alakulat tovább tapad az éllovas Kemecsére és méltón zárta le az abszolút sikeresnek mondható 2012-es évet!
Fogarasi Zoltán