A Geszteréd hazai pályán nem hibázott, így holtversenyben az élen fordul az Encsenccsel, míg a harmadik és negyedik csatája érdekes döntetlent hozott, így a Biri kettő pontra, míg a Bököny ötre van az éllovastól. A többi találkozón egy kivételével több gólos hazai siker hozott, a kivétel a szezon második felére megtáltosodó Kisléta szolgáltatta, akik Nyírgyulajban győzedelmeskedtek.
Nézzük, ebben a fordulóban mit nézhettünk 2012. november 25-én, vasárnap 13.00 órától:
Az Encsencs SE szabadnapos volt, a Geszteréd győzelmének okán ők ketten ugyanannyi pontot behúzva vezetik a mezőnyt.
Őr KSE – Nyírcsászári FK 6-3 (2-1)
Gól: Szegedi (9. p), Kiss (19. p), Kálmándi A. (73. p), Tisza (86. p), Kósa (87. p) ill. Szabó (12. p), Vass János (52. p), Varga (89. p)
Egyik csapatnak sem adnék semmilyen díjat, talán stabilabbak a hazaiak, és ők otthonukban nagyjából hozzák a kötelezőt, így a legtöbb esélyt az Őr győzelmére láttam, és ez be is igazolódott. Az első tíz perc lepergése előtt vezetéshez is jutottak a hazaiak, amit még sikerült pár perc múlva kiegyenlíteni a vendégeknek. A találkozót végig az Őr utalta, bár voltak meleg pillanataik, és az utolsó negyedórában be is biztosították a teljesen megérdemelt győzelmüket. Az Őr a nyolcadik, míg a Nyírcsászári a tizenegyedik helyen mehet lapátolni a havat.
Geszterédi FC – Nagykállói VSE II 4-2 (3-1)
Ismerik egymást a csapatok, képes lehetett volna bármelyik gárda nyerni. Viszont több tényező miatt is hazai siker ígérkezett. Ha csak arra gondolunk, hol volt a meccs, mire képes a Kálló2 idegenben, kinek kell sokkal jobban a pont, kinek vannak reálisabbak céljai, kinek egységesebb a kerete, stb.
GESZTERÉDI FC: Papp Tibor, Hrubi János, Vass Dávid, Gilányi Miklós, Serbán Dániel, Papp Tamás (Bucsku Péter 88. p), Kiss László (Zakariás Zoltán 83. p), Szilágyi János, Imre János, Papp Dávid (Marincsák Szabolcs 64.p), Papp Zsolt
NAGYKÁLLÓI VSE II: Hirku Pál, Sólyom Szilveszter, Nyisztor Roland (Fehér János 46. p), Erdei Sándor, Harhály Béla (Hornyák György 64. p), Antal János, Farkas Gábor, Dán Attila, Radiczki György, Bíró Ádám (Danka Miklós 46. p), Farkas Sándor (Viszokai Ferenc 46. p)
Gól: Papp Zs 3 (1., 34. és 45. p), Marincsák (90. p) ill Farkas G. 2 (21. és 80. p)
A hazaiak számára nagyon fontos volt a győzelem, és igazi csapattá kovácsolódva meg is szerezték azt. A fontosság súlyát magára vette Papp Zsolt, aki rögtön az elején betalált, és ezt az első játékrészben még kétszer meg is ismételte, fejjel és lábbal is mattolta a vendégeket. A vérnyomásmérő szalaggal súlyozott három gólig jutott heteske, a foci iránti alázatának köszönhetően sokadvirágzását, újkori fénykorát élő, modernkori geszterédi ikon Papp Zsolt igazi kapitányként vezette armadáját.
A vendégcsapat bár Farkas Gábor részén betalált az etap közepén, a tőle már megszokott módon pocsékul, szunnyadozva játszott az első félidőben. A második félidőben mint szinte mindig, már jobban játszottak a vendégek, több helyzetük is volt, de azok kimaradtak. Farkas Gábornak a nyolcvanadik percben még sikerült szépítenie, de a meccset góllal a hazaiak zárták, akik teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A Geszteréd ezzel holtversenyben az első, míg a Kálló2 az ötödik, de fényévekre a negyediktől.
Biri SE – Bököny SE 3-3 (1-2)
A csoport két meghatározó csapata, komoly múlttal, komoly jelennel és akár komoly jövővel is. Szinte becsukott szemmel is tudják mit fog tenni a másik. Mindhárom variáció benne volt a találkozóban, végül komoly viharokat kavarva döntetlen született.
Biri: Varga, Szilágyi R., Kiss F., Szilágyi F., Őri, Oláh, Vass, Farkas, Kiss Sz., Plajos, Imre.
Bököny SE: Sándor, Ugari, Bereczki (Vilmányi 65. p), Csiszár (Asztalos 73. p), Dalanics, Vass, Marozsán, Czövek (Taskó 90. p), Tóth, Pallai (Tóth 90. p), Berki.
Gól: Imre 2 (14. és 58. p), Kiss F. (74. p) ill. Tóth 2 (22. és 90. p), Vass (23. p)
Kiállítva: Dalanics Bököny (72. p)
Rangadó volt a javából. Fordulatos, izgalmas, néhol egy kicsit durva, de ez belefér egy ilyen mérkőzésbe. Viszont mindkét fél véleménye egybe cseng abban, hogy szerintük a leggyengébb teljesítmény a mesterhármas nyújtotta, ezzel eléggé lerontva és befolyásolva az összképet, valamint borzolva a hangulatot. Rengeteg hibát soroltak fel a felek, de egyet azért kiemelek. A büntetőnél létezik egy szabály: "Maga az ítélet-végrehajtó is duplázhatja saját lövését, ha a labdát a kapus, vagy más játékos érintette." Nos, a kapufa szerintem egyik sem. A lövésből kapufa lett, amit a rúgó játékos gólra váltott, ami kettős érintés, így szabálytalan. A játékvezető viszont megadta. Na, ennyit a foci szükséges kellékeiről, vissza a meccsre.
A mérkőzés végig nagy iramú volt. Akadtak helyzetek mindkét oldalon. Biri leginkább az előre vágott labdákkal próbálkozott, amiből adódott is néhány lehetőségük. A gól is egy ilyen labdából született. A labda furcsán pattant, ami megzavarta a védőt. A csatár elhúzta a kilépő kapus mellet és az üres kapuba lőtte a labdát. A Bökönyt nem törte meg a bekapott gól, helyzeteket dolgoztak ki, aminek meg is lett az eredménye. Tóth kapott egy labdát, amit okosan a rövidbe helyezett. (1-1) Maradt lendületben a vendégcsapat: Tóth tett vissza mellel egy labdát, amit Vass lőtt a léc alá. (1-2) A félidő végére már nem változott az eredmény. A második félidő kicsit visszafogottabban indult, majd szinte a semmiből 11-est kapott a hazai csapat. (az első 11-es, feljebb leírva) 2-2. Ez picit megfogta a vendégeket, de küzdöttek, hajtottak tovább. Meg is lett volna az eredménye, ha a partjelző nem ítél lest. Egy beadást követően Berki lőtt a hálóba, a gólt viszont érvénytelenítették. Ezt követően megkapta második büntetőjét Biri. Nincs min vitatkozni, jogos volt. Dalanics pedig 2. sárgával a kiállítás sorsára jutott.
A büntetőt értékesítették.(3-2) Ez után minden mindegy alapon támadtak a vendégek. Rúgtak egy újabb gólt, ami szintén les miatt érvénytelenítve lett. Elmaradt két büntető: egy kezezés, amit sem a partjelző, sem a bíró nem látott, pedig észrevehető volt. Majd egy buktatás, ami a 16-oson belül történt, itt viszont kívülről járt szabadrúgás. Biztos máshogy nézett ki a vonal. Biri ekkor eldönthette volna a találkozót, ugyanis volt, hogy 4-en mentek az egyetlen hátul maradt védőre. A végére maradt még egy fordulat. Labdát veszített Biri, Vass ugratta ki Tóthot, aki megint csak okosan a rövidbe rúgta a labdát. Ezzel 3-3. Ami már nem változott.
A mérkőzés rangadóhoz illően parázs hangulatú volt, Bököny a kiállításig közelebb állt a győzelemhez, de 3-2-nél lezárhatták volna a végkifejletet a hazaiak. Végül is mind a két csapat megküzdött az 1 pontért, így teljesen megérdemelt döntetlen született. Az egyetlen negatívum a 3 sporttárs volt. Ebben mindkét oldal egyetért, azt hiszem. A Biri két pont távolságban a harmadik, míg a Bököny tőlük három pontra a negyedik, de az ötödik helyezett nyolc pontnyi szakadékból néz fel rájuk.
Piricse SE – Hodász SBK 6-3 (2-0)
Gól: Fülöp 3 (3., 41. és 75. p), Bécsi 2 (49. és 84. p), Jónás (63. p) ill. Balogh (61. p), Babella 2 (65. és 67. p)
A Piricse mérlege és a Hodász idegenbeli teljesítménye sem győzött meg arról, hogy ki fog nyerni, és hogy az eddigiek alapján bármelyik megérdemelné ezt. A momentumok dönthetnek bármelyik irányba. Ezek a momentumok teljesen megérdemelt, magabiztos hazai győzelmet eredményeztek. 3-0-ról még sikerült egalizálni a vendégeknek, de ekkor ismét megrázták magukat a hazaiak és még hármat célba juttattak. A Piricse első győzelmével az utolsó előtti, míg a Hodász a kilencedik.
Nyírgyulaj KSE II – Kisléta SC 0-3 (0-0)
Gól: Lakatos (58. p), Orgován öngól (77. p), Papp Cs. (83. p)
A hazaiak tudnak focizni, de kikapcsolni is. A vendégek ponterős sorozatban vannak, így mindkettőjüknek meg van az esélye a három pontra, de a vendégek örülhettek.
Jó iramú mérkőzést láthattak a kedves nézők. Az első félidőben a Gyulaj eldönthette volna a mérkőzés, helyzetek-helyzetek hátán voltak a hazaiak előtt, de nem sikerült kaput találni, vagy átverni a vendég kapust és védőit. A vendégek is próbálkoztunk, de nekik sem sikerült gólt rúgni. A szünetben a vendég öltözőben fejben helyretétel történt. Ennek meg is lett az eredménye.
Az 58. percben Magyar György keresztlabdát adott Lakatos Győzőnek, aki megcsinálta a cselt és a hosszúba rúgta a labdát. Nem álltak meg a vendégek, a középpályás soruk megszerzett minden labdát és a Gyulaj fölé kerekedtek. Egy előre ívelt labdát a hazai védő játékos rosszul oldotta meg, Papp Csabával a nyomába a védő játékos haza akarta adni a játékszert, de saját kapujába lőtte azt. Ekkor már eldőlt a találkozó, de volt, aki úgy gondolta, hogy itt még nincs vége. Papp Csaba nem tudott volna aludni ha nem szerez gólt, a 83. percben ismét megkapta a bőrbogyót, megtolta a labdát a védők közt és a kapuig sprintelve a kapus mellett a hálóba lőtt. A Gyulaj2 a tízedik, míg a Kisléta a hetedik helyig rakétázott fel.
Bogát 2000 TC – Nyírbélteki SE 3-1 (1-0)
Gól: Szabó (45. p), Havasi 2 (57. és 71. p) ill. Horváth Jenő (59. p)
Két bosszúsághalmozó gárda utolsó idei reménysugara volt a találkozó. A Béltek is képes lehetett volna akár nyerni is most idegenben, de a Bogát úgy volt vele, ha most se, akkor mikor végre? És a hazaiaknak lett igazuk.
A mérkőzést a hazaiak kezdték erőteljesebben így uralták a játékot több veszélyes támadást vezetve majd a félidő derekán visszaesett a lendület és a vendégek vették át az irányítást. A félidőben mégis hazai vezetést mutatott az eredményjelző, mert egy félpályáról előreívelt szabadrúgásból a kapu előtti kavarodást Szabó kihasználta és megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A második félidőben a vendégcsapat nekirohant a bogátiaknak. Egy kirúgást követően Szabó jobb szélen elhúzott középre passzolt, amit Havasi a visszavetődő kapus felett a kapuba pörgetett.
Pár perccel később a hazai védők rövidzárlatát Horváth Jenő használta ki, aki két védő közül kilépve a hosszú sarokba gurított. Tovább támadtak a béltekiek, de csak kapufáig jutottak. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Szabó és Havasi kényszerítőzött, utóbbi 10 méterről a hosszú sarokba tekerte a labdát ezzel megszületett a végeredmény. A Nyírbogát a tizenharmadik, a Nyírbéltek a tizenkettedik.
Nyírbátor FC II – Penészleki SE 4-0 (1-0)
Gól: Széplaki 2 (19. és 89. p), Habinyák 2 (71. és 76. p)
A helyezésénél és az utóbbi fordulókban szerzett pontjai számánál jobb csapat a hazai (még a 10 pont levonásának eltekintése mellett is). A Penészlek tartalmas előreindulás szakaszában van, sorra hozzák a hozhatókat. A mérkőzésen mindkét félnek voltak nagy helyzetei, de a gólokat a hazaiak rúgták, és nem csak ennek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak, igaz ezt csak az utolsó húsz percben biztosították be. A Nyírbátor2 pontlevonásainak köszönhetően az utolsó, míg a Penészlek a hatodik.
Győrfi Gergő