Először nézzük a nemzetünket képviselő főszereplőinket és magukat az eredményeket szárazan és velősen:

A játékosok: Mikler Roland, Tatai Péter, Harsányi Gergely, Krivokapics Milorad, Ancsin Gábor, Mocsai Tamás, Nagy László, Császár Gábor, Lékai Máté, Schuch Timuzsin, Szöllősi Szabolcs, Zubai Szabolcs, Nagy Kornél, Putics Barna, Iváncsik Gergő, Vadkerti Attila.

A stáb: Mocsai Lajos (szövetségi kapitány), Juhász István (edző), Szathmári János (kapusedző), Borsos Attila (csapatvezető), Szikra-Mezey Csaba (technikai vezető, fizioterapeuta), dr. Erdélyi Gábor (orvos), Tímár Csaba (masszőr), Berta Sándor (videóelemző), Liszkay Gábor (sajtófőnök).

Fotók: MTI - Kovács Anikó

A találkozóink:

csoportmeccseink a D csoportban:

Január 12. MAGYARORSZÁG-EGYIPTOM 32-23 (17-9)

Január 14. AUSZTRÁLIA-MAGYARORSZÁG 13-43 (6-20)


Január 15. HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 30-21 (15-11)


Január 17. MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 22-28 (14-14)


Január 19. MAGYARORSZÁG-ALGÉRIA 29-26 (14-8)

A csoport végeredménye:

  1. Horvátország 5 5 – – 148–99 +49 10  
  2. Spanyolország 5 4 – 1 160–98 +62 8  
  3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 132–102 +30 6  
  4. Egyiptom 5 1 1 3 130–123 +7 3  
  5. Algéria 5 1 1 3 105–111 –6 3  
  6. Ausztrália 5 – – 5 66–208 –142 0 

Január 21. nyolcad döntő: MAGYARORSZÁG-LENGYELORSZÁG 27-19 (10-9)

Január 23. negyeddöntő DÁNIA-MAGYARORSZÁG 28-26 (18-11)

Ezek a számok és az adatok, most pedig lássuk, én hogyan látom és érzem ennek a világbajnokság történéseit. Ám még mielőtt ragozgatni kezdenék, pár dolgot leszögezek. Nagyon nagyra becsülöm a szakmai stáb véleményét (számomra Mocsai Lajos hazánkban az egyik legnagyobb tiszteletben álló, taktikailag és felkészültségben nagyra becsült mester), valamint a világbajnokságot közvetítő csatorna a magyar kézilabda társadalom szakmai krémjét vonultatta fel kommentátorként.

Így én kevésnek érezném magam, hogy hozzájuk mérten, utánuk véleményt alkossak, pláne ellentmondjak nekik, de vagyok olyan "gergős", hogy a közvetítéseket úgy néztem, hogy csak a találkozóra figyeltem és nem hallgattam az elemzéseket.

Én újságíróként és hozzáértőként is amatőr vagyok és az is maradok, de mégis merészkedem leírni a benyomásaimat, és mivel mint magyar szurkoló magaménak is érzem a csapatot, minket képviseltek, így előfordulhat, hogy többes szám első személyben is merészelek fogalmazni.

Tehát a benyomásaim, érzéseim. A csoportmeccsek után kifejtettem már véleményemet, miszerint a kötelezők kipipálva, azt majd az idő eldönti a csoportból melyik hely mennyit ér, de nem azokon kellett csúcson pörögni, hanem onnantól, akkor kezdődött a vb.

Az majdnem mindegy volt, hogy 2. vagy 3. leszel a csoportban, nem a csoportmeccsekre, hanem a nyolcad és negyeddöntőre kellett számunkra kihegyezni a csúcsformát. Ezek mellett voltak tanulságai a csoport meccseknek, hiányosságok, javítani valók is felszínre jöttek, amelyekből tanulni lehet.

A legjobb tizenhatban következtek a lengyelek, a találkozó szorosnak ígérkezett, de a nemzetközi szakértők egy hajszállal esélyesebbnek tartottak minket. Az első félidő kiegyensúlyozottabb volt, de ebben is mi voltunk kis fölényben, és én úgy éreztem a szünetben, hogy az urainkban több potenciál van, több még kiaknázatlan lehetőség található a csapatunkban, de azt, hogy ez ennyire nagymértékben tör felszínre a második játékrészben, arra nem sokan gondoltak.

A védekezés zseniálissá vált, a világklasszis lengyel lövőknek levegő sem jutott, és amikor kellett, a kapusunk is törölt szinte minden lövést. Támadásban pedig előjöttek az eddig nem túl gyakran használt elemek is, például felfedeztük, hogy van balszélsőnk is, aki indításgólokat is szerzett, emellett a működő több támadásvariáció is eredményesen középkezdésekre érett.

Hatalmas, elsöprő siker, melyet a csapat az akkor elhunyt sportszakembernek Kanyó Antalnak ajánlott, itt szeretnék én is fejhajtással megemlékezni róla, és őszinte részvétemet kívánom a családjának. Ezzel a győzelemmel a kitűzött célt elérte a válogatott.

Következett az általam a legerősebb gárdának tartott Dánia elleni negyeddöntő. Az első félidőben gyengén játszott a csapat, a dánok hatalmas előnyt dobáltak össze maguknak, a bennük lévő potenciálnak töredékén volt a csapatunk, saját maguktól is elmaradtak, főleg támadásból hiányzott az él, a plusz, a vállalkozási kedv és többnyire ezért nem tudtunk túljárni a védőik és kapusuk eszén.

A második félidőben viszont előjött a remek magyar játék, a támadásainkba megérkezett a kreativitás, a gól, ismét világklasszis kapusteljesítménnyel támogatva védekezésünk leradírozta a lövőiket, viszont így a szélsőik előtt több lehetőség volt, amit főleg a jobb oldaluk könyörtelenül ki is használt.

Amire senki nem számolt a félidőben, két perccel a mérkőzés vége előtt esélyünk nyílt akár a bármire is, sajnos azonban nem sikerült kiegyenlíteni, de így is emelt fővel utazhattak haza a nyolcadik helyen az urak.

Összességében értékelve a világbajnokságot úgy érzem, hatalmas pozitívumaink vannak, amelyekre lehet építeni, és látják a szakértők a hiányosságainkat, de az ebben történő fejlődéshez a szükséges alap is megvan a válogatottban.

Azt a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy nehéz ágon vagyunk, számomra három gárda kiemelkedik a mezőnyből, ők be is kerültek a négy közé, mindegyikükkel játszottunk, és ellenük felszínre is jött több hiányosság, amiben lehet és kell is fejlődni. A másik 8-9 gárda ellen, akik követik az előbb említett kiemelkedő nemzetek képviselőit mostanra már bármikor minimum egyenlő eséllyel léphetünk parkettára.

Egyértelmű, hogy minden európa-, világbajnokságot és olimpiát ezen válogatottak játsszák le egymás között, és köztük apróságok, sőt a szerencse elemei is dönthetnek, de a remek londoni szerepléssel magasra tett mércének most is megfelelt a válogatott és bebizonyította, hogy kijelenthető: stabilizálta helyét az élvonalban. 

Természetesen voltak hiányzóink is, de ezt mindenki elmondhatja magáról, ám aki magára húzta a címeres mezt, az szívvel és tudással töltötte azt meg, és bebizonyította helye van a keretben, több ember is most tette le vastagon a névjegyét egy világeseményen.

A torna során betegség is sújtotta a gárdát, ez különösen Császár Gábornál jött felszínre (úgy látszik a decemberi női E.B. után ismét az irányítónkat gyengítette le legjobban a kór), de a negyeddöntő során több más játékosban is bujkált a vírus, ám az urak ennek ellenére is kitettek magukért. Többen kinyilvánították azon véleményüket, hogy a sípmesterekkel nincsenek kibékülve, ezt a spanyolok és főleg a dánok elleni találkozók kapcsán emlegetik.

Én úgy vagyok vele, hogy egyrészt a saját hibáinkból kell tanulni, azokon tudunk változtatni, azokban lehet fejlődni, a játékvezetők szükséges (néha rossz) kellékei a sportnak, de az előrelépés kulcsa a saját teljesítményünk csiszolása. Másrészt főleg a két már említett egyletet nagyon tisztelték a mesterkettesek, de a respektünket is magunknak, az eredményeinkkel tudjuk kiharcolni.

A gárda részegységeit vizsgálva, az alábbi következtetésre jutottam: a kapusaink megérkeztek a világelitbe, teljesítményüket nem érheti kritika, annak ellenére remek mutatókat tettek a nevük mögé, hogy többször kiszolgáltatott helyzetben voltak, főleg az indítások utáni ziccerek esetén, de ezek közül is hatástalanítottak néhányat bravúrral. A védekezésünk a világon az egyik legjobb, a szakmai stáb remekül kottázza az ellenfelet és ezt az urak majdnem tökéletesen ültették át a pályára, az még egy nagy kérdés, hogy a többdimenziós csapatok esetében mennyire lehet minden élt és gólveszélyes elemet egyszerre letompítani és kioltani.

A támadójátékunk is megvillantotta, hogy tud attraktív, kiváló lenni, de az is kiderült, hogy azon még van mit fejleszteni. Több esetben egy kicsivel nagyobb vállalkozó kedv, csibészség még beleférne, a szélekben (főleg a bal) és a lerohanásokban rejtőző lehetőségeket még nem aknáztuk ki, valamint többször adtuk az ellenfelek kezébe a labdát, így lerohanásból ingyengólokat ajándékoztunk nekik.

Ami az egészben érintő kérdés, hogy több specialista van a válogatottban, így az is előfordult, hogy védekezés és támadás között hármat is cseréltünk, ami persze bonyodalmakat is okozhat és lassíthatja a játékunkat, a stabilitást is megingathatja, egy fegyver lehet ellenünk, ha erre ráutaznak. Ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy bizonyos szituációkban nem lehet-e azokat használni a másik oldalon is, aki csak az egyik kapu előtt ellenfélveszélyesek, bár erre is láttunk megoldási variációkat a kapitánytól, csak ezt még tökélyre kell fejleszteni.

Szerintem ez megoldható, de ha nem akkor is többet ér egy olyan játékos aki az egyik oldalon klasszis és a másikon gyengébb, mint egy olyan aki mindkét kapu előtt csak közepes, és ezt remekül látja a szakmai stáb is.

Igazából a részekben vannak még kulcsok, de összességében nem ez volt most se a jó eredmények titka. A részeknél sokkal fontosabb volt számomra az egység. A torna előtt megválasztott nyíregyházi születésű csapatkapitány, Harsányi Gergely vezetésével egy együtt dobbanó szív volt a válogatott. Úgy érzem, hogy hatalmas egység van, tudnak egymásért és nemzetükért is küzdeni az urak, valamennyi szereplő együtt alkotja a csapatot és a csapatkapitányt.

Természetesen vannak a keretben olyanok, akik már évek óta nemzetközi szinten brillíroznak, és voltak akik most értek oda, de együtt egységben ők a csapat. Ebben a csapatban benne vannak a játékosok, de a stáb minden tagja is. Sokadszor, de újra és újra, vastagon aláhúzva kimondom, az eredmény titka a nagybetűs egységes csapat. Ennek a CSAPAT-nak részei a még spanyolhonba is nagy számban ellátogató szurkolók, akiket nagyon irigylek, és minden tisztelet megilleti őket is, hogy ilyen buzdítást és hangulatot tettek a válogatott mögé.

Részemről le a kalappal a CSAPAT előtt, mert most is bebizonyította, hogy ott a helye a nemzetközi elitben azok között akik eldöntik az első tíz hely sorsát minden világeseményen. Emellett megvillantotta, hosszútávon van benne lehetőség, képesek és tudnak is tovább fejlődni, és akkor befoghatjuk azokat is, akik az aranyért harcolnak. Gratulálok és további sok sikert a férfi kézilabda-válogatottnak.

Győrfi Gergő