„A versenyen a helyezés mellett az idő is számított, ugyanis a leggyorsabb gyaloglók bónuszpontokat is kaphattak” - számolt be rádiónknak a Nyírsuli sportolója.
Második helyen végzett a Magyar Atlétikai Csapatbajnokságon Helebrand Máté. A nyíregyházi sportolótól megtudtuk, a 10 kilométeres versenyen 41 és fél perc alatt ért célba. Nála jobb eredményt egyedül Pars Krisztián, olimpikon gyalogló ért el.
Helebrandt Máté nemrég Kínában is versenyzett, ahol az 59. helyen végzett. Gyalogló versenyszámban összesen 119 sportoló indult, akiket a világ legjobbjaiként tartanak számon. A Nyírsuli atlétájától megtudtuk, az előírt 20 kilométeres távot - szakadó esőben és szélben - 1 óra 24 perc 3 másodperc alatt sikerült teljesítenie.
Az Egyéni Szuperligán is részt vesz a fiatal atléta: jövő hétvégén Tatabányára utazik, ahol 10 kilométert kell majd gyalogolnia. A nyíregyházi sportoló szerkesztőségünknek azt mondta, nyáron sem fog pihenni, hiszen több versenyen is elindul majd.
„Vár rám a Budapest Bajnokság, a zürichi felnőtt Európa-bajnokság, valamint a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság és az Egyéni Szuperliga döntője. Emellett néhány nemzetközi versenyen is szeretnék szerepelni” - mesélt a terveiről Helebrandt Máté.
megyehirek.hu