„Nagyon fontosnak tartom a kis közösségeket. Család, munkahelyi közösség, barátok, civil szervezetek... És ha a közösségek sikeresek, akkor sikeres lehet egy település, ha pedig egy település sikeres, akkor sikeres lehet egy megye, és ha a megye sikeres lehet, akkor sikeres lehet az egész ország.…” – mondja Dr. Vinnai Győző, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

- Hogyan lehet Önt elképzelni fiatal korában? Milyen volt a gyerekkora? Melyek voltak azok az értékek, melyek mentén felnőtt, és ma is képvisel?

- Nagyon jó gyerekkorom volt. A hatvanas években nőttem fel, Nyíregyháza határában, Nyírteleken. Elmondhatom, hogy nekem még szülőfalum van, ugyanis olyan gyorsan jöttem a világra, hogy nem volt idő behozni édesanyámat Nyíregyházára, az akkori megyei kórházba.

A szüleim gazdálkodó emberek voltak, mezőgazdaságból éltek. Apukám a TSZ-ben dolgozott, utána traktorvezető volt, majd a hűtőraktárt vezette.

Mindig művelték viszont a földet, voltak állataink otthon, nemcsak apró jószágok, hanem sertések is. Sőt, nagymamáéknak, akik mellettünk laktak, még teheneik is voltak, korábban pedig lovakat is tartott a család. A Vinnaiak nagyon értenek a lovakhoz, de nekem ez már kimaradt az életemből, mert a hatvanas években már inkább a gépeké, autóké és motoroké volt a főszerep.

Visszatérve a kérdésre, ha az értékeket nézem, akkor három pillére biztos, hogy volt a gyerekkoromnak. Az egyik, hogy munkával lehet előre jutni, munkából éltek a szüleim is. Kettő: megtanítottak arra, hogy tiszteljem az ismerősöket, szomszédokat és idősöket, és köszönjek mindenkinek, akit ismerek. Olyan világban nőttem fel, ahol tudtuk, hogy a másik embertől mi várható, tudtuk, hogy eljön-e dolgozni, eljön-e egy eseményre, vagy sem, hogy egyáltalán mi várható tőle.

A harmadik pedig, ami meghatározó volt az életemben, az az értékrend, amit szüleim is képviseltek, hiszen vallásos, templomba járó emberekről beszélünk. Nagyapám az egyházközség elnöke volt Nyírteleken, és én magam is - a kisdobosság és úttörőség mellett - voltam elsőáldozó is. Megkereszteltek, és hittant is tanultam, ami a hatvanas években nagy szó volt.

Tehát az értékek szerintem a munka, a tisztesség, az emberi kapcsolatokban az őszinteség és még talán azt is az értékek közé sorolnám, hogy szabadok lehettünk fiatal koromban. Ott, Nyírteleken játszottunk a barátokkal, csatangoltunk mindenfelé… Még nem volt mobiltelefon, nem tudtak a szüleink ránk szólni, hogy hol vagyunk, és éppen ezért be is tartottuk a szabályokat. Ha a felnőttek azt mondták, hogy néhány órára mehetek el, akkor igyekeztem pontosan hazaérkezni. Jókat játszottunk a barátaimmal, de a határokat nem léptük túl. Aztán meg szerettem iskolába járni, olvasni is. Nagyon sokat olvastam, kezdetben főként indián regényeket, majd az Albatrosz könyveket - ami valójában ponyvairodalomnak számított -, később persze olvastam magasabb szintű irodalmat is.

Mivel jó tanuló voltam, a szüleim – és ma is hálás vagyok ezért – a megye egyik legerősebb gimnáziumába, a Zrínyibe írattak be, bennem pedig végig az volt, hogy - mint a falusi iskolából jövő gyereknek - ott meg kell állnom a helyemet, és igyekeztem jól tanulni. Nem voltam eminens, de próbáltam minél jobb lenni, közben pedig építettem a baráti kapcsolatokat, és sportoltam. Gyerekként nagyon szerettem focizni, a gimnáziumban pedig atletizáltam. Mindig sportos alkat voltam, és egy kicsit lázadó is a hetvenes években. Farmernadrágot hordtam, hosszú hajam volt, és progresszív zenét hallgattam. Akkor kezdett bejönni Magyarországra a rock zene, mi meg fiatalként nagyon élveztük a dolgot. Több barátomnak is voltak nyugatról kapott bakelit lemezei: Deep Purple, Rolling Stones, vagy éppen Genesis,Yes, Peter Gabriel... Jó világ volt.

Utána aztán bejutottam az egyetemre. Egy faluból eljutottam a "nagybetűs városba", Nyíregyházára, utána pedig Szegedre, a József Attila Tudomány Egyetem Bölcsésztudományi karára kerültem, történelem-latin szakra. Kacérkodtam joggal is, de végül középiskolai tanár lettem, és 1983-ban, mikor elvégeztem sikeresen az egyetemet, hazajöttem Nyíregyházára. Több álláslehetőség közül válogathattam – ez ma persze hihetetlenül hangzik, de akkor más világ volt. Budapesten is lett volna esélyem az elhelyezkedésre, de inkább visszajöttem ide, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, ahol egy segédtanári állást hirdettek meg. Szerettem tanítani, minden idekötött, az itt élő embereket ismertem, a szüleim, feleségem – akkor nősültem meg ugyanis – mind-mind idevalók, így aztán itt is maradtam a mai napig.

- Hogy érzi, az akkoriban megfogalmazódott tervek, álmok megvalósultak mind, vagy esetleg maradt még olyan, ami beteljesületlen maradt?

- Azt szokták mondani, hogy álmaiban él igazán az ember. Célokat kell kitűzni, és azokat teljesíteni. Én nem vagyok elégedetlen ember, mert azokat a célokat, melyeket kitűztem - tegyük idézőjelbe -, hogy "sikeres" legyek, hogy a szakmámban elérjek valamit, azt teljesítettem. Azt is, hogy a családi életben sikeres legyek, hiszen szép feleségem és gyermekeim vannak, és harmonikus családban, békében élünk. Azokat a célokat, hogy kicsit a közéletbe is bekapcsolódjak, szintén sikerült elérnem. Ez utóbbi egyébként a kilencvenes évek végén, a rendszerváltozás idején fogalmazódott meg bennem, mikor a tanári szerepből kilépve több civil szervezethez is csatlakoztam. A legnagyobb hatással a Nyíregyházi Népfőiskolai Egyesület volt rám ekkor, mely hozta magával a konzervativizmusát, a felnőttoktatás igényét, és azt, hogy egész életében tanulnia kell az embernek. Itt bekerültem egy nagyszerű közösségbe és később a vezetője is lettem ennek az oktatási-kulturális egyesületnek, aminek következtében egyre többen megismertek a városban és a megyében. Innen léptem tovább aztán közéleti pályára.

Mindig szerettem szervezni dolgokat, szerettem a közösségért tenni, és a kilencvenes évek vége felé a Nyíregyházi Civil Fórum elnökévé választottak, mint civil szervezeti vezetőt. A '90-es évek végén három éven keresztül képviseltem a városi civil szervezeteket, utána pedig önkormányzati képviselő lettem. Biztos az ismertség is hozzájárult ahhoz, hogy 2002-ben Nyíregyházán elindultam az önkormányzati választáson, és ugyan nem sikerült nyerni a saját lakóhelyemen, de listáról bekerültem a városi képviselőtestületbe, és nyolc évet töltöttem el képviselőként.

Valószínűleg felfigyeltek rám az országos központban, mert 2006-ban már parlamenti képviselőjelölt voltam. Sőt, Nyíregyháza polgármesterségéért is indultam a FIDESZ-KDNP színeiben, Csabai Lászlónéval szemben, aki a szocialista párt jelöltje volt. Sikerült is ellene szép eredményt elérni, de végül nem én nyertem az akkori választást. Maradtam tehát 2006-tól önkormányzati képviselő, illetve frakcióvezető. 2010-ben, Nyíregyháza kettes körzetében aztán sikerült megszereznem a parlamenti mandátumot és azóta parlamenti képviselő vagyok, valamint miniszterelnök úr 2011. január 1-től kinevezett a Megyei Kormányhivatal élére, mint kormánymegbízottat. Úgyhogy most benne vagyok a sűrűjében, folyik a közigazgatás átalakítása, mellette pedig párhuzamosan megy a parlamenti munka is, és szeretném, hogy az emberek azt érezzék, hogy a kapott mandátummal jól sáfárkodok, az ő érdekükben cselekszem.

- Erre a mondatára vonatkozóan, hogyan képzeli el a közeli jövőt, mik a tervei?

- A közeljövőben két nagy célom mindenképpen van. Az egyik, hogy rendben megalakuljanak a járások Szabolcs-Szatmár-Beregben. Megyénkben tizenhárom járás jött létre, egy-egy járásközponttal. A járások  az alsó szintjei a közigazgatásnak, a középső szint a kormányhivatalokat foglalja magába, míg a központi szint a minisztériumokat és az országos hatáskörű szerveket. Mi azt szeretnénk ezzel a nagy alrendszer átalakítással - és fontos célom, hogy ez jól sikerüljön - hogy az emberek érezzék azt, hogy gyorsabb, olcsóbb, segítőkészebb, udvariasabb lett, illetve lesz az ügyintézés. Magyarán azt szeretném, hogy a közigazgatásban menjen végbe egy szemléletváltás, egy kultúraváltás, amikor hozzáértő, diplomás kormánytisztviselők megfelelő motivációval, empátiával intézik az emberek ügyeit. Az emberek pedig azt érezzék, hogy foglalkoznak velük, hogy csökken az adminisztráció, csökken a bürokrácia, hamarabb elintézik az ügyeket, és közelebb kerül az állam, a „jó állam” az emberekhez. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy az állampolgároknál az a lényeg, hogy az állam szolgálja a polgárokat, és ne fordítva, ne a polgárok szolgálják az államot. Ez az egyik nagy cél, és mint mondtam, ennek benne vagyunk éppen a sűrűjében.

Emellett 2012-ben a Megyei Önkormányzattól átkerültek a Megyei Intézményfenntartó Központba a szociális intézmények, iskolák is, és ezt az átállást is a kormánymegbízottnak kellett részben megszerveznie. A harmadik nagy feladat pedig, hogy 2013 végétől újabb kormányablakokat hozunk létre országszerte. Már most is van 29 kormányablak, de ez a szám megtízszereződik majd, mintegy 300 kormányablak kerül kialakításra Magyarországon. Minden járásközpontban lesz kormányablak, a megyeszékhelyeken pedig tervezzük, hogy nem csak egy, hanem több ilyen ügyintéző hely is lesz. Nyíregyházán például tervbe van véve, hogy a vasútállomáson is lesz egy kormányablak.

Aztán célom még – mivel országgyűlési képviselő is vagyok –, hogy mindig kapcsolatot tudjak tartani az emberekkel, soha nem feledve azt, hogy Nyíregyháza egy része és a bokortanyák választópolgárai választottak meg, és az ő problémáikat magamévá téve próbáljak segítséget nyújtani nekik. Mondok egy konkrét példát. Nem olyan régen, december 19-én voltam Kálmánházán, ahol közmeghallgatás volt. Minden évben meghívnak oda, mivel választókörzetem a település. A polgármester beszámolt, majd én is a képviselői munkáról, erre valaki fölállt, és azt mondta, nekik szükségük lenne ott a Kálmánháza Petőfi-tagnál egy három kilométeres aszfaltútra, mert úgy jobban meg tudnák közelíteni Mandabokrot, és a város irányát is. Mondtam nekik, hogy megkaptam a levelüket, jöjjenek el január végén hozzám, gondoljuk végig, hogy hogyan tudok én bekapcsolódni ebbe a munkába, és ha jogos az igény - márpedig úgy látszik jogos -, akkor közösen kitaláljuk, hogyan tudunk fellépni azért, hogy ez az útszakasz megépüljön.

- Visszatérve kicsit "civil" szakmájához: mint történelmet oktató tanár, hogyan tudná értékelni a jelenkort?

- Azt szoktam mondani, hogy a múltat is ismerni kell ahhoz, hogy értékeljük a jelent, és legyen elképzelésünk a jövőről. A jelenben élünk, viszont a múlt ismerete nálam nagyon fontos, hiszen konzervatív világnézetű politikus vagyok, számomra a család, az erkölcs, a munka, a tisztesség, a hagyományok igen meghatározóak. Minden nemzedéknek megvan a maga sajátos feladata, célokat tűz ki, de a hagyományokat, a múltat teljesen lebontani nem lehet. Van persze olyan, amikor egy nemzedék lázadó korszakába lép, és mindent ki akar dobni a régiből, de én azt vallom, hogy azokat a jó dolgokat, amik az elmúlt évtizedekben, évszázadokban működtek, azokat meg kell őriznünk. Például a vallási értékek is ilyenek az én szememben, a kereszténység egész Európában egy szilárd erkölcsi alap, amire építeni lehet.

A jelenről pedig azt gondolom, hogy mindenki tegye meg a képességének, szorgalmának és tehetségének megfelelően mindazt, ami a közösségeket szolgálja és ne csak egyéni sikerekben gondolkodjon. Tudjuk, hogy van globalizmus, elidegenedés, magányos, szingli világ van kialakulóban, ismerjük ezeket a dolgokat. Én viszont inkább közösségekben gondolkodom, hisz az ember társas lény. Az egyéni teljesítmények fontosak, de az által megy előre a világ, hogy tehetséggel, szorgalommal, egyéni teljesítménnyel valamit hozzáteszünk egy kisebb közösség, egy ország, egy társadalom, egy nemzet fejlődéséhez. Nagyon fontosnak tartom a kis közösségeket. Család, munkahelyi közösség, barátok, civil szervezetek... És ha a közösségek sikeresek, akkor sikeres lehet egy település, ha pedig egy település sikeres, akkor sikeres lehet egy megye, és ha a megye sikeres lehet, akkor sikeres lehet az egész ország.

- Mit gondol a magyar mentalitásról? Kell, illetve ha kell, akkor mit lehetne változtatni rajta?

- Ha mentalitás- és társadalomtörténettel foglalkozunk - és én a források szintjén foglalkoztam a témával kicsit, bár hangsúlyozom, nem vagyok szakértője -, akkor kijelenthetjük, hogy a magyar lelki alkat alapvetően pesszimista. Pesszimisták vagyunk a jövőt illetően, de egyben igyekszünk a saját helyünket megtalálni egy-egy társadalomban, illetve közösségben. Ezt azért mondom, mert a magyarok képesek sokat dolgozni, képesek plusz feladatokat vállalni azért, hogy jobb életminőséget alakítsanak ki. A magyarok nagyon tehetségesek. Bárhová mentem a világban, mindig visszaköszönt ez a tény. Mennyi Nobel-díjas tudósunk van? Tehetségesek vagyunk a tudományok területén, legyen az matematika, fizika, orvostudomány, vagy atomfizika… A tudomány iránti fogékonyságunk minden tiszteletet megérdemel. Akár Amerikában, akár Japánban jártam, vagy éppen európai államokban, mindenhol tisztelnek bennünket.

Szóval, ha a magyar lelkialkatról kérdez, akkor tényleg azt kell mondanom, a magyar ember mindig pesszimistán látja a jövőt, de képes tenni, dolgozni azért, hogy jobb legyen neki és a közösségének is. És ez komoly hajtóerő. Talán még azt kellene átvenni a fejlettebb államoktól, hogy ne "fentről" várjunk mindent, hogy majd mások megoldják a gondjainkat, hanem igenis,  a saját sorsunkat vegyük a saját kezünkbe! Egyébként, mi magyarok alkalmasak vagyunk erre, és ha megvalósítjuk, akkor nagyon sikeres ország leszünk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, most a 21. század elején, de minden lehetőségünk megvan arra, hogy utódaink egy sikeres országban nőjenek fel!

PAE