hirdetés
Nyitólap » Nyugszi » Kult » Téka: a szellemiség és a lélek tábora
Téka: a szellemiség és a lélek tábora
2013. július 29., 13:27| cikkvideo
Nyomtatóbarát verzió   Hír küldése e-mailben
teka_tabor_2013 - Nyírséghír
Téka: a szellemiség és a lélek tábora
Július 20-28. között ismét táborlakók, zenészek, táncosok és kézművesek töltötték meg immár 29. alkalommal Nagykálló-Harangodot.

A népművészeti táborban napközben, egész héten sokféle kézműves foglalkozás keretében találhattak rá népi gyökereikre, múltjukra és ápolhatták azokat a táborba érkezők, volt agyagozás, bőrművesség, csipkeverés, csuhézás, fafaragás, gyékényezés, gyöngyfűzés, kemencézés, kosárkötés, kovács-mesterség, nemezelés, szövés, és idén először Rózsa Zoli bácsi irányításával citeraoktatás is volt.

Képgaléria

A táborlakók óriási érdeklődéssel táncokat is elsajátíthattak, vagy csiszolhatták tudásukat Antal Dóra-Antal Roland, Barsiné Pálfi Anita-Barsi Csaba, Mahovicsné Ladányi Anita-Mahovics Tamás, Márton Julianna-Márton Lászlóné-Márton Attila szeretetteljes és vidám irányítása mellett. A tábor lelkében, azaz a csűrben a tánctanításhoz és a hajnalig tartó táncházakhoz a Bürkös Zenekar, a Bekecs Zenekar, a „Zöldsátor” Zenekar és a Galga Zenekar, Pál István „Szalonna” vezetésével húzta a talpalávalót. 

Majd elérkezett a szombat, a tematikus nap, aminek idén a vásár volt a központi témája. Volt itt minden, ami örömöt, vidámságot, színvonalas kikapcsolódást, mosoly és szeretetett csempészett a jelenlévők napjába és hosszú időre feltöltötte őket a hétköznapok mókuskerekében való őrlődéshez. A kézművesek termékeiket kínálták a kirakodóvásárban, piculáért vásárolhattak ételeket, és a gólya jobb kezeinél a két remek kötésű dalia mintaférfinél (Tomi és Csaba legényeknél) is lehetett előjegyzésre jelentkezni (az ő telefonszámukat igény esetén megadom).

Volt igazi vásári hangulatú mindenféle népi játék és szórakozás, valamint vásári komédia. Ezenkívül három nem mindennapi, humorban tajtékzó műsorszámban is szájukat táthatták, és a porba esett állukat kereshették a forgatag és a sokaság tagjai. Volt kéthelyszínű lóvásár, először az étkező futóhomokjában még megcsúszott az üzlet a jégen, majd a csűr padlóján nyélbe üttetett a tenyérbe csapás. Utána színvonalas műsor keretében eladásra került a vad, de erősen vedlő malacorrú, medve. Végül meglepték a vásározókat a betyárok, és elfogták a vásárbírók, de jöttek a pandúrok, és mindenki megkapta méltó, deressé érett büntetését.



Mindenki nagyon remekül szórakozott egész nap, és egy közismert vendég is megfordult a sokaságban, akit a galériában megtalálhatnak. Aki rájön, kire gondolok, és beküldi megfejtését galambpostával, azok között egy 24 órás Nap körüli utazást sorsolok ki. A nagy meleg sem szegte senki kedvét, két manuális klíma is működött locsolótömlőnek és vizeskannának álcázva.

Majd elérkezett az este, a nagyszabású táborzárás. Ezen először a helyi apró művészetápolók csoportjai, a táncoktatók performance, és az asszonykórus szórakoztatta a jelenlévőket. Végül elkezdődött az össztánc a csűrben, közben feltáncoltak a dombra levonni a tábor zászlaját és körbetáncolták a XXI. századi cybertüzet, és hajnalig ropták a csűr padlóján.

Attól függetlenül, hogy a tábortűz csak fényből készült virtuális látvány volt, mert a minisztersárkány nem akart tüzet okádni és parazsat köpni, mindenki nagyon jól szórakozott, ez semmit nem tompított a szárnyaló és padlódöngető kedven. Mindenki remekül érezte magát, tüzesen ropta a remek talp- és csizmák alávaló zenékre, hisz ha valós tűz nem is izzott, de a szeretet, a humor, a hagyományőrzés, a népművészet hatalmas lángnyelvei ott lobogtak mindenki szívében és lelkében.

Egyszer volt, egy hétig volt, nem egyszer, és nem is egyszerű, hanem a huszonkilencedik hagyományőrző tábor Nagykálló-Harangodon, ahol a pelenkástól a nagymamákig mindenki igazi kikapcsolódásra lelt. És hogy mi lesz a folytatásban? Jövőre kerekedik nemcsak az erdő, és a dombok, hanem a hagyomány is, hisz 2014-ben rendezik a harmincadik népművészeti tábort, melyet már most sokan várnak. Aki idén itt volt, jövőre még inkább itt lesz, és szájról szájra, csőrről csőrre jár a hír, és növekszik az érdeklődők száma.



Gondolat és élmény áradatomat a tábor háziasszonyának, Borsiné Sveda Anitának a szavaival szeretném zárni: „A magyar népi kultúra kimeríthetetlen, örök és gazdag kincséből kaptak ízelítőt azok akik ellátogattak hozzánk, a múlt értékeinek tisztelete és megőrzése vezérel évről évre minket, és az egy hét lehetőséget ad arra, hogy megszerezzük elődeink hagyatékát. Becsüljük meg magunkat azzal, hogy nem feledkezünk meg őseinkről, akiktől nem csak tudásunkat, kultúránkat és erkölcsünket kaptuk, hanem az életünket is.”

Fotók: Győrfi Gergő

Aki kimaradt, az tényleg lemaradt, és sokat veszített, hisz remek kikapcsolódást szalasztott el. Én mesésen éreztem magam, és minden köszönetem, tiszteletem, hatalmas főhajtás melletti kalapemelésem a szervezőknek, az oktatóknak, a kézműveseknek, a táncosoknak, a táborlakóknak és a kilátogatóknak, akik garantálták és a csillagokig fokozták a hangulatot. Köszönöm az élményt, remélem jövőre, veletek, ugyanitt!

Győrfi Gergő

Címkék: téka tábor, harangod, 2013


Bookmark and Share
Nyomtatóbarát verzió  Hír küldése e-mailben
hirdetés
Mondja el véleményét!
Nincs hozzászólás.
Ez a véleményem:
Név:

E-mail cím (mások nem látják):

Vélemény:

hirdetés
Custom Search
hirdetés

hirdetés