A fúvókákat cserélgeti a tubáján. Az egyik tompábban szól, a másik kissé harsányabb. Nyíregyházán van, a ma esti hangverseny egy szűk köré, amit úgy hívnak: Otthon.
A Vándor a sarokban ült. Szigorú arca a teret pásztázta, épp engem küldtek felé interjúzni. Szeretem a verseket, szeretem a zenét, szeretem Hobó munkásságát, a diktafont viszont egyre kevésbé szeretem.
Múlt héten újra nekivágtunk kortárs-kutató túránknak. Nem kellett messzire menni, mert az Eper-Creative alapítói épp a szomszédban dolgoztak legújabb, vizuális, gondolatébresztő szösszenetükön.
Szóval tudod, épp eltelt pár óra már a könyvbemutatód óta, megvallom őszintén eléggé elfáradtam én is. Tűnődés címmel mutatták be a kötetedet, az elsőt, s ráadásul keményfedelesen.
Mintha angyalok lennének, oly könnyedén cikázik a három fóka a vízben fel, s alá. A közönség csak néz, nevet, viháncol, a medence szélén pedig egy fiatal nő irányítja a játékot, ragad rá a jókedv, a mosolyán látszik. Mudri Editnek hívják őt.
Nyíregyháza nagyon sokszínű hely. Aki meg itt él, az tudja, hogy azért van ez így, mert vannak emberek, akik színezik a várost. Pócsi István is ezek közé tartozik.
E sorok szerzője szerepe szerint kora harmincas éveiben járó író, aki egyik ötletéhez a korszak egyik elismert színművészével, Csámpival készít interjút, akit Gáspár Sándor alakít.
Beképzeltté válhattam az évek során, mert elhittem, engem már nem érhet meglepetés. Az egyik szerkesztő azt mondta korábban: az alpolgármesteri címről nemrégiben lemondott Halkóné Dr. Rudolf Éva nem fog nekünk interjút adni, meg senkinek se.
Még mindig tart a nyár legmelegebb hete. Igyekszem a találkozóra, ahol lovagias leszek és izzadt, mert megmondom Kokas Karolinának: úgy csináljuk az interjút, hogy közben segítek rendezni a kiállítását.
Ja, minden oké a nagykállói hivatalban. Csütörtök délután, csend van. A teendők nagy része elvégezve, megérkezünk és rácsodálkozunk a nagy fára a hivatal közepén, mikor egyszer csak fékcsikorgás hallatszik.
Nem veszi le a napszemüveget, mikor a találkozót kérem. Pedig szívesen belenéznék a szemébe. Aztán másnap, mikor a templomba lépünk, már leveszi egy kicsit. Én meg becsatolom az öveket.