A munkálatokra a Leader alapból nyert el - a város mellett évek óta Zsurkon és Győröcskén is szolgálatot ellátó Sebők János lelkész eredményes pályázatának köszönhetően - 9,5 milliós támogatást a református egyházközség. Ennek nyomán küllemében és belső terében is megújulhat a 209 éves épület.
A késő barokk jellegű copf stílusban emelt templom, amely az ősi Záhony főterén áll, 32 méter magas tornyával a városkép egyik meghatározó eleme. Az utolsó jelentősebb felújítás még 2000-ben volt, amikor a külső vakolatot és a bádogtetőt festették át.
Az utólagos finaszírozással megvalósuló beruházáshoz a záhonyi önkormányzat előlegez meg pénzeszközt az egyházközség javára.
Kép-szöveg: Tancsik Róbert