A beruházásra a város közel 60 millió forintos, európai uniós támogatást nyert, amelynek keretében megújulnak a Vay Ádám körúti és az Ungvár sétányi rendelők.
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, a rekonstrukció már nagyon időszerű volt.
Kilenc háziorvosi rendelő újul meg pályázati forrásból Nyíregyházán. A Vay Ádám körúton és az Ungvár sétányon található intézményeken többek között felújítást, átalakítást és korszerűsítést hajtanak végre a szakemberek.
„Többek között kicserélik a nyílászárókat, a hidegburkolatot, korszerűsítik az épületek fűtési rendszerét, de akadálymentesítés is történik” - magyarázta Dr. Kovács Ferenc, akitől azt is megtudtuk, egy-egy defibrillátor készülék is helyet kap az új orvosi rendelőkben.
Fotó: Csáki Szilárd
A munkálatokra a Nyíregyházi Önkormányzata közel 60 millió forintot nyert az Európai Uniótól, amelyet 7 millió forint, saját forrással egészít még ki a városvezetés. A beruházással várhatóan augusztus végére végeznek a szakemberek - írja a megyehirek.hu.