Az intézmény felújítása már évek óta aktuális volt, a júniusban elkezdődött beruházás pedig - amelyet vállalati és magánadományokból finanszíroztak -, most érte el tetőpontját. Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke elmondta, a mai bokrétaünnepség ezt a mérföldkövet ünnepli.
Képgaléria
Felújítják a nyíregyházi Csodavár épületét. Az ingatlan rekonstrukciója idén már nagyon is aktuálissá vált, ugyanis a Down Egyesület egy speciális élmény- és fejlesztőközpont kialakítását is tervezi az intézményben.
„Most jutottunk el a beruházás tetőpontjáig, amelyet szó szerint is lehet érteni: ennek örömére bokrétaünnepséget szerveztünk, amely hagyomány a 12. századig nyúlik vissza. Ilyenkor a mesteremberek egy szalagokkal feldíszített bokrétát helyeznek el az épület tetején - ez történt ma is” - mesélte Kisari Károly, az egyesület elnöke, akitől megtudtuk, ez egy olyan mérföldkő, amely után már minden készen áll majd a Csodakert megvalósításához.
A Csodakert egy olyan speciális élmény- és fejlesztőközpont, ahol a többségi, és a fogyatékkal élő gyermekek is játékosan fejlődhetnek majd a fárasztóbb, irányított foglalkozások mellett.
A kert megvalósítását vállalati és magánadományok teszik lehetővé, azonban 6,5 millió forint még mindig hiányzik a befejezéséhez.
Fotó: Csáki Szilárd
A Csodavár fejlesztőház 2011-ben nyitotta meg kapuit Nyíregyházán, ahol évente több mint 60 gyermek korai fejlesztése zajlik - írja a megyehirek.hu.