hirdetés
Nyitólap » Megyén innen » Nagykálló » A néptánc és a népzene párosadik páratlan ünnepe
A néptánc és a népzene párosadik páratlan ünnepe
2013. október 11., 10:57| cikkvideo
Nyomtatóbarát verzió   Hír küldése e-mailben
kallai_kettos_neptanc_fesztival___2013 - Nyírséghír
Ha Nagykálló, akkor Kállai Kettős és akkor kétévente néptánc fesztivál, ami idén október első hétvégéjén immár huszonhatodik alkalommal került megrendezésre.

Két helyszín, két fajta kikapcsolódás, de egy szent célért, mert ha a múltad nincs jelen, jövőd sem lehet, mivel a hagyományaid gondozása nélkül ápolatlan leszel és alaptalan maradsz. A sportcsarnokban a verseny és az ahhoz kapcsolódó események, míg a Kállai Kettős télen a fesztivál faluban a buli, az örömködés kapott helyet.

Képgaléria

A rendezvény alatt annyira magával ragadó és frenetikus volt a hangulat, hogy úgy gondoltam a verseny leírásába nem megyek bele (ezt úgyis megteszik mások), de az is olyan színvonalasan sikerült, és az ott jelenlévő tánccsoportok gerjesztették a remek bulihangulatot, így mindannyian megérdemlik, hogy megemlítsem őket és megköszönjem ezt nekik.

A verseny értékelésébe továbbra sem megyek bele, nem szakmázom, azért vannak a szakemberek, nekem mindenesetre minden előadás tetszett, mert mindegyiken látszott, hogy a szeretet és az alázat vezeti, az hatja át.

A zsűri tette is a dolgát és meghozta a döntését, melyet máshol elolvashatnak, én nem súlyozok, mivel a lebilincselő és  a jövő-múltra alapozott reményt adó produkciójukért mind a tíz versenyben szereplő, valamint a versenyen kívül bemutatkozó három tánccsoport előtt szeretnék őszintén kalapot emelni.

Ez a szenteszme-ápoló tizenhármas tánccsoport pedig nem más, mint versenyen kívül hódoló Kisfigurás Táncegyüttes (Nyíregyháza), Kállai kettős Néptáncegyüttes és Eördögh Forgó Néptáncegyüttes (Nyíracsád), valamint a versenyben is magukat megmérettető, teli találatot produkáló tízes: Debreceni Népi Együttes, valamint külön annak Ifjúsági csoportja; az Újfigurás Táncegyüttes (Nyíregyháza); Nyírség Táncegyüttes; Bocskai Néptáncegyüttes (Hajdúböszörmény); Főnix Néptáncegyüttes (Debrecen); Palóc Néptáncegyüttes (Szécsény); Szinvavölgyi Néptáncműhely (Miskolc); Kincső Néptáncegyüttes (Budapest), valamint a Nógrád Néptáncegyüttes (Salgótarján).

A néptáncegyüttesek a gála során is megvillantották műsoruk legszebb pillanatait. Rajtuk kívül a sportcsarnokban székelő ünnepség megnyitóján fellépésével tovább fokozta a hangulatot és fokozta az élményt a Gilicemadár Népdalkör és a Rózsafa Citerazenekar (valamint annak a rendezvény után verbuválódott tánckara).

A másik helyszín a fesztiválfalu volt a Kállai kettős téren, ahol a péntek és szombat délután, valamint este során felléptek Nagykálló városának és testvértelepüléseinek gyöngyszemei.

Volt táncház, melyhez a buligerjesztő szerepét remekül látták el a tánccsoportok, a zenekarok, a csillagokig fokozták a kedvet, elindították a "rúgjuk ki a sátor oldalát" fesztivált. A vezénytáncosok Antal Dóra és Antal Roland, Demarcsek Zsuzsa és Demarcsek György, Márton Julianna és Puskás Tamás, Mahovics Tamás, Barsi Csaba, Paluchné Percze Piroska és Paluch Norbert voltak.

A táncházhoz vérpezsdítő ritmusokat biztosították, elindították a térkő koppintásokat a Folt Zenekar, Mahovics Tamás és barátai (akik nevét nem találtam, így elneveztem őket M.T. és a Kanál és Kanna Kamrazenekarnak), valamint külön szeretném kiemelni a Bürkös Zenekart (akik a fesztiválfalu hangulatát minden nap megalapozták, valamint sok tánccsoportnak húzták a verseny alatt).

Mindkét nap egy-egy méltán híres és elismert rendkívül sikeres zenekar adott színvonalas koncertet. Pénteken a „Ez a világ olyan világ … „ mottó értelmében a Cimbaliband, míg szombaton „Szabad élet szabad madár …” jeligére a Folk Error zenélt elsöprő sikerrel.

Vasárnap a vásár jegyében töltötték meg a teret, vásárolhattak a kézi népi iparművészet legkülönfélébb remekeiből, megtekinthették a Barsi bíró felügyelte Antal-Mahovics duó féle lóvásárt, a medve-showt, a Bab társulat előadását, valamint a tánccsoportok remek, magukkal ragadók produkcióiban is gyönyörködhettek.

Lehet, hogy ez a cikkem kicsit MTI-sebb, szárazabb, gergőmentesítettebb lett, de aki ott volt, annak felesleges bármit is mondani, ő tudja mire gondolok, és a rendezvény, annak hangulata, szellemisége egyébként is magáért beszél. Aki pedig kimaradt, szerintem sokat veszített.

Egyébként meg akinek agya van, gondolkodjon, akinek lelke van, érezzen. Lehet kritizálni, de csak az kritizálhat, aki alkot is. Lehetett volna nagyobb a sátor, lehetett volna több semleges érdeklődő, és lehetett volna nyár is, de egy dolgot senki nem vitathat el, csordultig telt a csarnok, tömve volt a sátor, sőt azon kívül is sokan szórakozták át magukat a másnapba a téren, kiváló hangulat, lebilincselő élmény volt, és aki szórakozni akart, az megtalálhatta a helyét, én örülök, hogy ilyen rendezvények vannak.

Mert eshet eső (hullhat más is), fújhat a szél (akár felülről is így októberben), lehet sár (süppedhet bármi dagonyába), lehet fagy (de bármi csak a mosoly ne …), és egy dolog biztos, ha Nagykálló, akkor Néptáncfesztivál, a hagyományaink, a népzene a néptánc nemzeti ünnepe.

Minden gratuláció és köszönet Borsiné Sveda Anita fesztiváligazgatónak és csapatának, hogy így összehozták ezt, valamint minden tánccsoportnak, zenekarnak, közreműködőnek a családias, remek, múltra emelt jövőt építő eszmeápolásért és a lebilincselő, fergeteges hangulatért, tökéletes kikapcsolódásért. A magam részéről hála mindenkinek érte, és hétfőtől már a következőt várom.

Győrfi Gergő


Bookmark and Share
Nyomtatóbarát verzió  Hír küldése e-mailben
hirdetés
Mondja el véleményét!
Nincs hozzászólás.
Ez a véleményem:
Név:

E-mail cím (mások nem látják):

Vélemény:

hirdetés
Custom Search
hirdetés

hirdetés