A jelenlegi anyagi nehézségek miatt a második vonalban szereplő klub amatőr játékosaival nem is olyan régen hatalmas bravúrt hajtott végre. Két élvonalbeli csapatot, a Kaposvárt és a Miskolcot is maga mögött tudva bejutott a röplabda Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Az örömbe azonban üröm is vegyült. A költségek, melyek a kupadöntővel járnak, elérték a 360 000 Ft-ot, ami az NRK költségvetését ismerve hatalmas megterhelés.
Éppen ezért a város, és a civil emberek támogatásában reménykedtek. A határidő február 12-e volt.
A szakosztályvezetőként is ténykedő Erdősné Balogh Erika elmondta: A pénz szerencsére összejött, ezúton is köszönjük mindenkinek a támogatást. Csapatunk ott lesz Budapesten, és részt veszünk a döntőn. Hogy milyen eredményt várunk? Tulajdonképpen már az jutalom számunkra, hogy eljutottunk idáig, minden dicséret megilleti a lányokat. Az eredmény számunkra már mellékes, de természetesen mindent megteszünk a győzelem érdekében.
Váczi Krisztián az NRK elnöke optimista. Tudni kell, hogy szinte önerőből, középiskolásokkal állunk ki az élvonalbeli klubok ellen. Minden dicséret megilleti a csapat tagjait, hogy a pénzügyi gondok ellenére becsülettel végzik a munkájukat. Nagyon összeszokott a csapat, Erdősné elsőosztályú munkát végez a játékosokkal. Láttam a lányokat játszani a Miskolc ellen. A döntőbe kerülésért következő ellenfelünk a BSE lesz, akiket a tavalyi szezonban már egyszer sikerült legyőznünk. Merem azt állítani, hogy a képesek megnyerni akár a kupát is. Persze mindez már csak ráadás számunkra, de ha már idáig eljutottunk, akkor kihozzuk belőle a legtöbbet. – mondta.
Annak ellenére, hogy az NRK-nak sikerült befizetnie a kupadöntőhöz szükséges összeget, még nem oldódtak meg a problémák.
Számítunk továbbra is a civilek, és a vállalkozások segítségére. Szponzorokat keresünk, hogy a csapat hosszú távú működését biztosítani tudjuk, hiszen az élet nem áll meg, van élet a kupadöntő után is. – Mondta Erdősné.
(Erdősné elérhetősége a szerkesztőségünkben megtalálható – a szerk.)
A magyar Röpladba Kupadöntő holnap 17 órakor, a BSE – NRK mérkőzéssel veszi kezdetét. A döntőt a Digisport élőben közvetíti.
Zsiros Attila