Kezdjük a legfontosabbal! A Füzesabony legyőzte a Hajdúszoboszlót (26:35). A Tiszavasvári (28:27-re) viszont kikapott a Balmazújvárostól, így a Füzesabony (szinte) bajnoknak tekinthető, hiszen két fordulóval a vége előtt négy pont az előnye. A Tiszavasvári csak akkor tudna az első helyen végezni, ha a hátralévő két mérkőzését a (harmadik) Fehérgyarmat és a (negyedik) Berettyó ellen megnyerné, míg a Füzesabony kikapna a (hetedik) Bőcstől és a (hatodik) Mátészalkától. Pontegyenlőség esetén ugyanis a Tiszavasvári 1 góllal jobb a Füzesabonytól a két csapat egymás elleni meccseit figyelembe véve. De erre már csak matematikai az esély, mert ha azt vesszük figyelembe, hogy Fügedi Csaba tanítványai tavasszal még veretlenek, borítékolható az aranyérem sorsa.

A Bőcs négy fordulóval ezelőtt szerzett pontot és csak hat mérkőzéssel korábban tudott nyerni. Farkas Tibor együttese ezt a rossz sorozatot szakította meg a Demecser ellen (34:28).
Az utolsó előtti Püspökladány bár szoros mérkőzést játszott a jelenlegi harmadik Fehérgyarmattal, mégis alulmaradt (32:33).

A Nyírbátor új edzővel, Németh Tiborral a kispadon fantasztikus első félidőt produkált a Kisvárda vendégeként, hiszen nyolc góllal vezettek a szünetben. A mai gyors kézilabda azonban bebizonyította, ez sem megnyugtató előny, a hazaiak ugyanis- hatalmas erőket mozgósítva-megfordították a derbit (30:29).

A Mátészalka (a képen pirosban) a Berettyót látta vendégül. Már a mérkőzés első másodperceitől kezdve feszült légkör uralkodott. Jobban kezdtek a vendégek (4:6). Szántó Szabolcs (Mátészalka) hetest is hibázott és összeszedett egy kétperces kiállítást is, a vendégek kapusa (Tóth József) jól védett. A játékrész hajrájáig állandósult a kétgólos különbség. A fordulópontot Kovács Zoltán kiállítása jelentette (6:9-nél). Átmeneti emberelőnyét kihasználták a Falcsik- fiúk, a 24. percben először egyenlítettek (9:9), majd Kun Ákos góljával, előnnyel mehettek pihenni (12:11). Márpedig ez fél sikert jelentett a hazaiaknak, ugyanis félidei vezetésről kilenc alkalomból, nyolcszor győztesen hagyták el a pályát.
A második felvonást jobban kezdte a Mátészalka, 18:14-re is vezetett és megtartotta előnyét a hajráig. Kucskár Imre legénysége mindent megpróbált, Pákozdi Gábor találatával (a góllövőlista 2. helyezettje) 20:17-re zárkóztak fel. Egy perccel a vége előtt azonban 25:22 állt az eredményjelzőn. A Berettyó hősiesen küzdve még szerzett ugyan két gólt, de a két pontot a Mátészalka kapta. A vége 25:24.
A bajnokság állása:
1. Füzesabony 33 pont
2. Tiszavasvári 29 pont
3. Fehérgyarmat 27 pont
4. Berettyó 24 pont
5. Kisvárda 21 pont
6. Mátészalka 20 pont
7. Bőcs 19 pont
8. Demecser 18 pont
9. Nyírbátor 16 pont
10. Balmazújváros 14 pont
11. Püspökladány 11 pont
12. Hajdúszoboszló 10 pont
A következő, utolsó előtti forduló párosítása:
Füzesabony-Bőcs
Berettyó-Balmazújváros
Nyírbátor-Hajdúszoboszló
Fehérgyarmat-Tiszavasvári
Püspökladány-Kisvárda
Demecser-Mátészalka
A mérkőzéseket május 5-én és 6-án játsszák.
Fintor Gábor