Néhány hónap távlatából milyen érzés a TSE elnökének lenni?
Jól érzem magam, mert jók az eredmények. Labdarúgóink harmadikok, kézilabdásaink (új felállással, néhány új játékossal) másodikak lettek az őszi idényben, elindultak röplabdásaink egy magasabb osztályban, jól küzdenek sakkozóink, íjászaink, a karatésok, a szektorlabdások és a teniszezők is. Ami a legfontosabb, hogy nagyon sok fiatal sportol az utánpótlás keretein belül.
Milyen új tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban?
Tapasztalatokban nincs hiány, hiszen korábban nyolc évig már irányítottam az egyesületet. Mindent elkövettünk, hogy megfelelő anyagi háttérrel és játékoskerettel vágjanak neki a szakosztályok a 2011/2012-es szezonnak.
Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni?
Az önkormányzat csökkentette a pénzügyi támogatásunkat. Így ezt kellett megoldanunk, biztosítanunk kell sportolóinknak a további lehetőségeket.
Hogyan sikerült?
Egyrészt szponzorok, támogatók szerzésével. Például a röplabdások gyakorlatilag a főtámogatójuknak köszönhetik, hogy az NB II-ben játszhatnak. Másrészt pályázatokon szereztünk forrásokat. A napokban három millió forintot hagytak jóvá az utánpótlás nevelésére az MLSZ-ben. A kézilabdásaink pedig hatmilliót nyertek a szövetségtől. Büszkén mondhatom, hogy a megyében mindenkinek volt hiánypótlása, összeglefaragása, kivéve a Tiszavasvárit, mi teljes mértékben megkaptuk az igényelt összeget.
Milyen kiemelt terveik, elképzeléseik vannak?
A Kabay Általános Iskola udvarára tervezünk egy kondi parkot, amit a városlakók is igénybe vehetnének. Az úszók megkerestek, hogy szívesen csatlakoznának az egyesülethez. Szeretnék szervezett keretek között oktatni az úszást. Ennek feltételeit még keressük, tárgyalások zajlanak.
Mit várhatnak, mire számíthatnak a szakosztályok jövőre?
A legelső tárgyalások majd a főszponzorral, az önkormányzattal történnek. Ha a tavalyi támogatást megkapnánk, örülnénk.
A legjobb út a szponzorok keresése?
Úgy gondolom, ez így van. De nagyon fontos, hogy mindenki lehetőleg más-más vállalkozót keressen meg. Ezt is egyeztetjük az elnökökkel. Általában személyes ismeretség révén tudunk támogatókat találni.
Más településekhez képest azért nem olyan vészes a helyzetünk. Több város szinte teljesen megszüntette a sporttámogatást. Nyíregyházán is szakosztályok szűntek meg. Számunkra az egészséges életmódra való nevelés, az utánpótlás nevelése a legfontosabb. Ha ehhez hozzájön még a színvonalas teljesítmény is, akkor élvezhető hétvégi programmal szolgálhatunk a tiszavasvári családoknak.
Mik a következő évi célkitűzések?
A panaszkodásnak nincs értelme, a megoldást kell keresnünk menedzser szemlélettel. Azt szeretnénk, ha lelkes vezetőink, technikai irányítóink, játékosaink, szurkolóink lennének 2012-ben is.
Fintor Gábor interjúja