Cikksorozatunk folyamán olyan elemblematikus figurákkal és bandákkal készítünk interjúkat, mint például Shulcz, Zombor Szabolcs, Nagyváthy Gábor, Nedeczky Zsolt, Bobafett, a Melounge, a HEBB, a Jurij, az Alvin és a mókusok, Bánházi Gábor, Pál Mihály, a Supernem, Baranya Tamás és Turcsán András (TLS), Balázs Béla, Máté Szabolcs, Giba Attila, a Szüret Utcza...

Jöjjön hát a rovatindító, maratoni beszélgetés első része!

Farkas „Shulcz” Tibor a nyíregyházi könnyűzenei élet történetének kétségkívül egyik legavatottabb ismerője, Zombor Szabolcs pedig zenészként 24 éve aktív szereplője.

- Tibor, mikortól lehet Nyíregyházán könnyűzenei életről beszélni?

- Shulcz: Az az igazság, hogy amikor én Pestről ideköltöztem az 50-es években, már akkor is voltak itt zenekarok, méghozzá big-band-ek, illetve az elfogadott trend szerint minden szórakozóhelyen vagy bárzenészek, vagy népzenészek játszottak. Minden attól függ, mit nevezünk könnyűzenének, mert az említettek is azok voltak valamilyen módon, azaz inkább könnyű-, mint komolyzenék.

Az 50-es évek elején még az Egyesült Államokban sem volt rock and roll, nemzetközileg az szokták mondani, hogy amikor 1954 áprilisában Bill Haley-ék rögzítették az első rock and roll számot, onnan számítjuk a könnyűzenét. De előtte a blues zene is az volt, meg a jazz is, meg sok minden belefért ebbe, de hogy Magyarországon a Latabárék, vagy a Tabányi zenekar, vagy a két világháború között a budapesti broadway-n játszó zenészek tulajdonképpen könnyűzenészek voltak-e, vagy nem, azt én most nem tudom behatárolni. Ha ők azok voltak, akkor annak van nyoma Nyíregyházán is.

Az az igazság, hogy amikor a „Korock – Fejezetek Nyíregyháza könnyűzenei életéből a 40es évektől napjainkig” című könyvem 1998-ban megjelent, akkor még nem létezett annak elődje, ami azóta már megjelent, a „Fejezetek Nyíregyháza könnyűzenei életéből az 1800-as évek közepétől”. Abban a korszakban Dankó Pista és egyéb népzenészek, cigányzenészek nagyon híresek voltak és valóban, őket is könnyűzenészeknek nevezi a szakirodalom.

De ha a rock és a pop zenéről beszélünk akkor legyen a kiindulási pont 1954. El kell azonban mondani, hogy itt már voltak könnyűzenészek az 50-es évek legelején. 1950-ben, amikor a vendéglátóhelyeket államosították, akkor Nyíregyházán vagy 30 olyan szórakozóhely volt, ami hirtelen állami kézbe került, és ezek majdnem mindegyikében zenekarok játszottak. Teljesen mindegy, hogy ezt Béke Cukrászdának, Anna Cukrászdának, Koronának, vagy Krúdy-tersznak hívták, mindben játszottak zenekarok már a 40-es évek előtt is. De ilyen volt a Jereván is. Hogy most ezek jazz-t, swing-et, vagy korai rock and roll-t játszottak, nehéz behatárolni.

- A rock és pop kultúra mikor indult útjára Nyíregyházán? Gondolom a 60-as években.

- Shulcz: Azok a zenészek, akikkel én beszéltem és akik ezt aktívan átélték, elmondták, hogy ők már az 50-es években játszottak ilyen fajta zenét. Akkor is léteztek már olyan bálok gimnáziunokban és egyéb helyeken, ahol a kornak megfelelő stílusú zenéket játszottak. Hogy aztán az Frank Sinatra szerű swing-re épült, az egy dolog, ennek is volt hagyománya Nyíregyházán, azért mondom, hogy ezt nehéz behatárolni. A klasszikus felállás egy bárban zongora és dob, esetleg énekessel, vagy zongora – szaxofon – dob trió, ilyenek léteztek már a 40-es években is.

Én amikor írtam a könyvet, akkor megtudtam, hogy Dr. Csengeryné és a többiek olyan embereket is fogadtak, akik Auschwitz-ból jöttek haza, túlélőket, nekik játszottak, például a Jerevánban. Aztán később az államosítás után ezeket a zenészeket a Vendéglátóipari Vállalat szeződtette, és ők már könnyűzenét játszottak. Ebben az időszakban az állami válallat emberei nem nagyon örültek, ha nyugati dolgokat játszanak a zenészek. Akkoriban még egyébként is jobbára kottából játszottak, méghozzá azokból, amit a Kottakiadó Vállalat kiadott. Ennek nyílvánavalóan volt egyfajta politikai vonala.

Az igazi rock és pop kultúra azonban természetesen a hatvanas években szökött szárba Nyíregyházán is. Mint említettem, a szórakozóhelyeken zongora, dob, illetve szaxofon felállásban játszottak, elektromos gitár még nem volt, nemhogy itt, de még nyugaton sem. Logikus, hogy a beat és később a popzene elektromos hangszerekre épült, és az Egyesült Államokban, illetve Angliában a Shadows, vagy Cliff Richard-ék 1957 környékén kezdtek el ilyen hangszereket használni.

Természetesen ilyen profi hangszerek azonnal nem jöttek ide be, először meg kellet csinálni az erősítőket, gitárokat, és miután ezeket boltokban nem lehett megvásárolni, elindult egy amatőr mozgalom: mindenki saját maga fabrikálta a gitárokat, szerezte valahonnan a hangfalat, tekercselte a torzítót.

Az első elektromos hangszerek Budapesten és Nyíregyházán is az ötvenes évek legvégén, a hatvanas évek legelején tűntek fel. Ahogy elektromos gitáron rock and roll-t kezdtek játszani Budapesten a Komárék a Scampoló-val, az elég hamar átjött Nyíregyházára is. De nagyon keveseknek voltak rock lemezeik, nagyon kevés ilyen zenét játszott a rádió, azaz nehéz volt ehhez a stílusú zenéhez hozzájutni. Ide Nyíregyházára úgy került le, hogy Pesten a Rózsavölgyi Zeneműboltban, és a Ceglédinél lehetett vásárolni ilyen lemezeket, illetve akinek külföldön éltek rokonai, ők küldtek lemezeket, de nagyon minimális számban voltak még jelen.

Meg kell említeni, hogy akkoriban a nyugatról sugárzott, Magyarországon illegális, de azért fogható Szabad Európa Rádióban Cseke László játszotta hétről-hétre a rock and roll és beat számokat, és mindig be is mutatta a zenekarokat, így ismertük meg a Beatles-t, a Rolling Stones-t, az Animals-t, az amerikai zenészeket, gyakorlatilag mindenkit.

- Megemlítenél néhány csapatot, zenekart akik népszerűek voltak a 60-as években Nyíregyházán?

- Shulcz: A legelső, már modern popzenét játszó zenekar a Mester együttes volt, de ez a formáció már az államosítás előtt, a 40-es évek végétől létezett. Ők még nem elektromos hangszereken játszottak, most úgy mondanánk „unplugged” műsorokat adtak, de a szaxofon, a piszton, a nagybőgő, a zongora, a dob és egyebek segítségével már komoly swing zenét játszottak, ahonnan már csak egy ugrás volt a rock and roll. Elég sok problémájuk is volt belőle. Ők a modern nyíregyházi könnyűzenei kultúra előhirnökei voltak. Sokfelé játszottak, diákbálokban, egyéb helyeken, majd ahogy 1953-54 körül felépült a zöld irodaház a hősök terén, annak nagytermében léptek fel sokszor. Ők voltak tehát az elsők.

Aztán volt egy másik zenekar, a Ritmus együttes, Bozsik Sándor, Bozsik Tamás és a többiek, ők voltak az elsők, akik már használták az elektromos gitárt. De még az igazi elektromos hangzás érzéséhez mindig kellett várni 1962-63-ig, amíg megjelent az első Beatles lemez, az első Illés lemez, az első Metró lemez.

A Magyarországon használt elektromos gitárok ebben a korszakban vagy a csehszlovák Jolana cég gyártmányai, vagy hazai tákolmányok voltak, kézzel tekercselt pick-up-okkal. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy jackdugót nem lehett kapni, hanem a postától kellett kéz alatt beszerezni, azaz nem volt egszerű ügy a gitárokat a hangfalakra rákötni. Ja, és akinek volt egy 15 wattos erősítője, az már nagyon nagy szám volt. 15 watt!

Gondold el, ma egy hétköznapi diszkóban 2000 watt alatt nem játszik senki, akkor 15 wattra gyakran három hangszer is rá volt kötve. Ezek voltak az első lépések. Aztán a gimnáziumokban, a Zrínyiben, a Vasváriban, a Kossuthban is alakultak zenekarok. Ezek azért oszlottak fel, illetve azért nem futottak be komoly karriert, mert amikor elvégezték a gimnáziumot, vagy elmentek egyetemre, vagy elvitték őket katonának. Aztán komoly polgári foglalkozásuk lett. El kell mondani, hogy akkoriban Nyíregyházán olyan, hogy valaki zenekart alakítson és abból próbáljon megélni, lemezt megjelentetni, a mesében nem volt. Bár itt volt a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója, ahol már próbáltak könnyűzenei felvételeket csinálni, a legelső ilyen a Kék-Vörös együttesé volt, ez azonban kevés volt a kitöréshez.

A Kék-Vörösből lett később egyébként a Zenith együttes. Az említett zenekarok országos amatőr versenyekre mentek el. Ezek többfordulós tehetségkutató versenyek voltak. A Zenith illetve a Mester zenekar többször is eljutott ezek salgótarjáni döntőjébe, 66-tól 69-ig minden egyes évben, és ezüst érmesek lettek a Kex együttes, az Atlasz, Demjén Rózsi, meg ilyenek mögött.

De voltak olyan fesztiválok is amelyeket sorozatban megnyertek. Tehát tulajdonképpen ott volt a nagy kiugrási lehetőség, de mivel minden zenekari tagnak volt polgári foglalkozása, nem tudták, vagy nem merték megtenni, hogy feladják az állásukat és Pestre költözzenek lemezeket csinálni, meg ORI (Országos Rendező Iroda) turnékon részt venni. Hiába kísérték Kovács Katit, meg egyéb hírességeket, nem tudtak megélni a zenéből, mint az a néhány nagy pesti banda.

Ezek a zenekarok a 70-es években is léteztek. Nem kell elfelejteni, hogy ennek az évtizednek az eljén nyílt a Nyíregyházi Ifjúsági Park, és az ifipark kezdő zenekara a Zenith volt. Egy-egy hétvégi bulin 6 ezren voltak. Amikor lejött az Omega, akkor voltak 11 ezren. Amikor az Apostol lejött, vagy az LGT, akkor voltak 12 ezren is, de hétközben, amikor a Zenith játszott, 6 ezren - 5 forintos beugróval, az igaz -, de nagy tömeg volt. A 70-es évek helyi bandái sokáig léteztek, a Zenith a mai napig létezik, de az igazat megvallva, egyikük sem a zenéből él: zenetanár majdnem mind, fúvós hangszer tanár az egyik, a Kodály Kórusban énekel a másik, és már 60 évesek.

- A 70-es években voltak még ilyen húzó nevek, mint a Zenith?

- Shulcz: Voltak. A Zenith együttes korai elődje a VOX volt, a Búza téren alakultak, egy asztal mellett. A VOX egy hangfal márka, a mai napig is elismert márka, nevük a latin hang, azaz „vox” szóból ered. A VOX már három gitár, dob, orgona felállásban játszott, mint az Animals, vagy még jobb hasonlat, mint az Illés. A VOX-ból lett a Kék-Vörös, mert leszerződtette őket egy cég, és annak az volt a logója. Akkoriban minden nagyvállalat harcolt azért, hogy legyen egy klubzenekara.

Az ÉPÍTŐK klubjában az Építők együttes játszott, később ők lettek a Fekete-Fehér, azaz a Black and White. A Konzervgyáré volt a Kék-Vörös, majd a Városi Művelődési Háznak lett a zenekara a Zenith. De voltak más bandák is, a Jószef Attila Művelődési Házban, a ruhagyárban, a Vasutas Művelődési Házban, akkoriban minden ilyen nagy cég, intézmény számára egyfajta politikai feladat volt, hogy a dolgozókat, a látogató közönséget szórakoztassák. A zenészek pedig haraptak erre, mert állandó fellépési lehetőségük volt.

A Lecsó például, a konzervgyár klubja, legendás hely volt, gyakran 2 ezren jelentek meg hétvégenként. Három, meg öt forint volt a beugró, csak, hogy viszonyíts, két-három forint volt egy korsó sör, egy forint a buszjegy. Ezek a bandák hétről hétre leszedték a Szabad Európa Rádió műsorából, meg az én lemezgyűjteményemből a menő zenéket, Bee Gees, Creedence Clearwater Revival, Moody Blues, mindenféle zenéket, és ezeket játszották. Meg persze saját szerzeményeket, és itt a lényeg, a saját zene. Mert akkoriban az említett tehetségkutatókon az volt a követelmény, hogy kellett játszani egy instumentelis zenét, lehetőleg oroszt, valami Moszkva parti finomságot, egy vokális dalt angolul, és egy saját szerzeményt.

Ezt az Országos Szórakoztató Központ (OSZK) és az Országos Rendező Iroda (ORI) így határozta meg, egyfajta előírás volt. Ez nagyon megrostálta ám a bandákat, tehát azok, akik nem tudtak saját szerzeménnyel előállni, ezekből kiestek. Nagyjából 1965-től, a hazai önálló szerzemények megjelenésétől, mint példáult az Illéstől Az utcán, stb., ez követelmény lett. Összefoglalva, ilyen zenekarok, amelyek saját szerzeményekkel is előálltak, voltak Nyíregyházán, de ezek nem ebből éltek.

- A 80-as években voltak már itt olyan zenekarok, amelyek inkább saját szerzeményekkel álltak elő?

- Shulcz: Minden zenekar úgy kezdi, bármit is mond, hogy játszik valamit valakitől. Tehát úgy kezdi hogy, mondjuk Beatles-t játszik, vagy Rolling Stones-t vagy Cream-et, mindegy. Ez ugyanígy van Liverpool-ban, vagy London-ban, de Amerikában is. Ha egy zenekar heavy metal-t játszik, nem tudja kikerülni, hogy el ne játsza a Smoke On The Water-t (Füst a víz felett) a Deep Purple-től, vagy a Sunshine of Your Love-ot (A szerelmed napsugara) a Cream-től, és egyebeket, mert ezeken tanul meg gitározni, és logikus, hogy eleinte másol, másol, másol. Aztán egy idő után eljön a pillanat, amikor valami saját szerzeményt szeretne játszani. Nyíregyházán a 80-as években ilyen volt például a Hétfő Este (Blues Band), vagy a Psyche az évtized végén, de nem voltak sokan.

- Ezek az önálló szerzeményekkel kiálló bandák mennyire voltak népszerűek a városban?

- Shulcz: Volt egy időszak, és ez eltartott a rendszerváltásig, amikor részben a gimnáziumokban, részben a vállalatoknál játszottak a csapatok, de elindult egy klubmozgalom is, azaz minden hétvégén voltak fellépési lehetőségek. Volt egy csomó művelődési ház, nagyjából hét a városban, amelyek teret adtak nekik, és a gyakorló zenekarok mind országos tehetségkutatókra, fesztiválokra akartak menni, ahol feltétel volt, hogy saját zenét is kell játszani.

Na most eljött a 80-as évek, amikor már technikailag is egészen más típusú zenék voltak. Ne felejtsd el, hogy a 60-as években a beat zenére építettek, a rythm an blues-ra és egyebekre, a 70-es években bejött a diszkó, Sweet, Abba és a többiek, tehát akkor már higult a könnyűzene, de a technika már olyan lehetőségeket adott, a Pink Floyd-nak például, vagy az Omegának itthon, hogy amíg kezdetben, a Beatles például, 400 wattal játszott egy 50 ezres stadionban, addíg Jimi Hendrix volt az, aki 1966-ban átlépte az 1000 wattot, a Led Zeppelin volt az, amely átlépte 4000 wattot, és a Pink Floyd volt az, amely átlépte a 100 ezer wattot.

Magyarországon az Omega volt az úttörő, amely először átlépte a 1000 wattot, a 2000 wattot, az 5000 wattot, plusz megjelentek az orgonák, szintetizátorok, ilyen gitár, olyan gitár, különböző hangszermárkák jöttek be, egyre inkább kihasználták a hangszerek nyújtotta lehetőségeket, a hangtechnikát, a rádiók is egyre többet játszottak könnyűzenét, logikus, hogy a fiatalokra ráragadt ez, és követni akarták. De ezekkel a technikai lehetőségekkel, a megafesztiválokkal, félmillió ember Woodstock-ban például, a klubmozgalom a háttérbe szorult.

És ezeket visszasírták az újonnan alakuló zenekarok. A új közönség pedig személyesen találkozni akart a zenekarral, de nem tudott egy stadionban, ahol fent ült egy lelátón és hangyányi embereket látott rohangálni a messzi szinpadon – még nem voltak óriás kivetítők -, azaz nem látott gyakorlatilag semmit. Ekkor alakult ki egy olyan zenei stílus Angliában, hogy vissza a gyökerekhez, azaz testközelben, egy méterre, a közönség közvetlen közelében mutasd meg, hogy mit tudsz, nem egy lélektelen stadionban. „Kultúrát a kocsmába” ahogy (Zombor) Szabiék is hirdetik, és ez volt a punk mozgalom.

Elegük volt a szintiből, meg a megahangból, meg egy hétig készülünk fel a koncertre, meg fél évig készül a lemez – a ők bementek a stúdióba és egy nap alatt rögzítettek egy lemezt élőben, mint a Beatles annak idején. A punkok, mint például a Sex Pistols, nagyon leegyszerűsítették ugyan a zenét, de komoly szociológiai problémákról énekeltek, munkanélküliségről – akkoriban 1 millió munkanélküli volt Angliában – és a fiatalok ott voltak a szarban, hogy akkor most mi lesz. Nem a szerelemről áradoztak, meg gyere kislány add a kezed...Egy túrót: komoly, progresszív, haladó, gyakran polgárpukkasztóan forradalmi szöveggekel álltak elő, a közönség közvetlen közelében, egy klubban.

Csak hogy érzékeld: míg a Beatles idején, meg Magyarországon az Illés idején 3-400 zenekar alakult a nyomdokukban, addig 1976-ban, amikor a Sex Pistols megalakult, 40 ezer(!) új zenekar követte őket csak Angliában. Részben, mert nem volt munkalehetősége valakinek, hát zenekart alapított. Nem volt mind jó zenész, de minden zenekarból a legjobb kiemelkedett és így lett 10 ezer nagyon jó zenekar.

De még így is sokan voltak, hogy lemezlehetőséghez jussanak, tovább rostálódott a tömeg, és kiemelkedtek a legprofibbak, mint például a Police, amely már new wave zenekar, és a velük együtt körülbelül 5 ezer nagyon-nagyon jó csapat. Magyarországon ugyanez volt, elindult egy amatör mozgalom a 70-es évek végén, a 80-as évek elején, részben szintetizátorra alapuló zenékkel, követve a Depeche Mode stílusát (Bonanza Banzai), vagy ilyen volt a szintipop-os Első Emelet, meg volt a punk mozgalom. Ez ugyanúgy lecsapódott it Nyíregyházán, mint Angliában, meg Pesten.

Az első helyi punk együttes a Győztes Traktor volt, aztán jött a TBC, az Agydaganat, a Monox együttes – bár ők a 70-es évek végén jelentek meg, a 80-as évekre ez a mozgalom Nyíregyházán is elfogadott dolog lett. Még akkor rap, hip-hop nem volt, de az, hogy egyre jobban játszanak, egyre jobb technikával, a közönséget jobban elérő módon, plusz bejött a szinti – ez itt is jelen volt.

De még mindig nem volt a városban egy olyan stúdió, olyan lehetőség, hogy ebből itt, Nyíregyházán, bárki megéljen, lemezeket készítsen.

Folytatás holnap, azaz szombaton itt a Nyírséghíren!

Fotók: magánarchívumok, internet