Internetes lapértesülések szerint az autók rendszámtáblájának cseréjével gazdagítaná az idei költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium. A számítások alapján ebből mintegy 12 milliárd forint folyhat be.
Nehéz időket élünk, nem vitás, bár minden kornak megvannak a maga kihívásai, nekünk úgy tűnik az önálló életet élő pénzhálózat adja fel a leckét, meg az olyan fogalmak, hogy adósságspirál, leminősítés, kamat, és egyéb hűvös társai. Mindenesetre fizetni kell, mindennek ára van, vagy ha nincs, akkor nosza, kerítünk neki.
Szolgáltatások hálózzák be mindennapjainkat. Ha állod a cehhet, van orvosi ellátás, és éjszakai ügyelet, ha megfizeted, akkor kaphatsz vizet, gázt, élelmet a közösből, nem-nem a levegőről még nem tudunk számlát adni, de ez is bármikor változhat. Mindenesetre a kocsi jó alap, ha már feltankoltad aranyárú benzinnel, nossza, fizesd meg a lehetőséget, hogy bármikor lecseréljük a rendszámod.
Magyarázat persze erre is van. Hogy új év, új élet, új rendszám, meg így könnyebb lesz kiszúrni a gyanús egyéneket, merthogy az új azonosító betűsorában az üzembentartó lakhelyére vonatkozó információk is benne foglaltatnának, szóval ezzel a remek húzással nemcsak a bevétel nő, hanem a bűnmegelőzés hatékonysága is.
Páratlan élmény, hogy ezt megélhetjük. De mondani sok mindent lehet. A hullára is mondhatjuk azt, hogy alszik. Aztán ha közelebb megyünk hozzá, akkor kiderül mi van a szavak mögött.
Kövesdi Levente Szabolcs