hirdetés
Nyitólap » Megyén túl » Lemondott a lopással vádolt fideszes
Lemondott a lopással vádolt fideszes
2012. január 28., 08:53| cikkvideo
Nyomtatóbarát verzió   Hír küldése e-mailben
 
Lemondott a lopással vádolt fideszes
Lemondott Fidesz-tagságáról péntek délután az árazókészülék ellopásával gyanúsított sarkadi önkormányzati képviselő.

Mokán István, a Fidesz helyi csoportjának a vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a képviselő pénteken személyesen vitte be hozzá a lemondó levelet. "Lépését nem indokolta, csak a lemondásáról nyilatkozott" - tette hozzá. Mint mondta, várják a hatóságok és az igazságszolgáltatás döntését, a párt helyi szervezete nem tesz lépéseket, amíg konkrét vádemelés nem történik.

"Ha ez megtörténik, az ügyészség 30 napon belül vádat emel a gyanúsított képviselő ellen, akkor vonjuk le a következtetéseket és teszünk érdemi lépéseket. Az érintett személy 1990 óta tagja a képviselő-testületnek, hatodik alkalommal nyert egyéni körzetben és 1990 óta pénzügyekkel foglalkozott. Visszahívni a választójogi törvény szerint nem tudjuk, mivel egyéni választókörzetben szerzett mandátummal rendelkezik - mondta Mokán István.

A Békés Megyei Hírlap Beol hírportálja csütörtökön írta meg, hogy a sarkadi képviselő-testület egyik tagját, a pénzügyi bizottság elnökét azzal gyanúsítják, hogy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészüléket vitt el egy helyi szupermarketből. A lap szerint az áruház dolgozói észlelték a hiányt, és a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt.

 

hirado.hu


Nyomtatóbarát verzió  Hír küldése e-mailben
hirdetés
Ez a véleményem:
Név:

E-mail cím (mások nem látják):

Vélemény:

Mondja el véleményét!
Nincs hozzászólás.
hirdetés


hirdetés

hirdetés