Nagyobb hideggel számoltunk hajnalban. A napkori böllérverseny résztvevői a nap ébredő sugaraival szinte egyidőben érkeznek a helyszínre. Most még mindenki izgatott és lehetőség szerint józan. A nagykállói önkormányzat Szúr - Kállók elnevezésű csapata vesz minket gondozásba. Nagy a nyüzsgés, pakolnak az árusok, a böllérek még utolsókat fennek a késeken, aztán az emberek a kelő nap fényétől kísérve az aréna felé közelednek.  

A mangalicák barátságosan, szelíden, érdeklődve figyelik a köréjük gyűlt tömeget. Egyesek csendben mormolnak köszönetet nekik az áldozatért, mások a szájukat nyalva próbálják elfedni a pillanatnyi vérszomjat, a gyerekek kissé megilletődve figyelik az egymáshoz dörgölödző állatokat. Felhő uraság megsimogatja az egyikük orrát, mire a gondozó szól, hogy csak óvatosan, az utolsó estét koplalva töltötték, és egy jó illatos ujjra esetleg rákóstolnak.

A halál napkeltével érkezik. Az első malac addig visít, míg a segédek oda nem húzzák az aréna közepére. Ott megállítják, elhallgat, és érdeklődve figyeli a fejéhez tartott taglópisztolyt. Egy pukkanás hangja száll a vérvörös napkeltébe, a göndör szőrű jószág összerogy, idegszálaiból megindulnak az utolsó parancsok a mozgásra, míg a böllér a rángatózó testhez hajol, és a késével megnyitja az utat a vérnek.  

A nap közben egyre magasabbra ér, sokakban megidéződik a gondolat, hogy jó élni. A taglózó egy pillanatra félrenéz. Kellemetlen élmény neki is, malacnak is. A napfény melegít, olvad a hajnali dér, némi sárral keveredik a földön a vér.  

A nagykállóiak böllérét 3 fő segíti. A saját gyermeke, 16 éves ifjú segédje, és a jó barátja. A gyerekek a hajnali időpontra fittyet hányva frissen térülnek-fordulnak a malac körül, kést éleznek, tisztítják a mangalica testét, látszik, hogy nem először csinálják, s remélhetőleg nem is utoljára. Az előkészítés precíz és példás, a férfiak és legények  nem hajolnak égő cigarettával belsőségek bontása közben a malac fölé, és nem is a sárban tisztítják. Végülis az asztalra kerül.

Munka közben magányos ember a böllér. Nagy felelősség nyomja a vállát, és az nem elég, ha másnak elmondja hogyan kell, egyszerűen kézben és rendben kell tartania a dolgokat Az asztalokat, ahol a kolbászt töltik és a szalonnát vágják fel, a kondérokat, amiben a hurkát főzik... Semmi nem kerülheti el figyelmét. Neki a böllérverseny egész napos munka. Nem csúszhat el, és nem rogyhat össze, mert rá van bízva, hogy adja tovább az életet. Dolgozik is a nagykállói böllér, csapata meg hűségesen szolgálja.  

Közben a többiek pálinkáról pálinkára élik a perceket, ünnepelünk, hiszen ami a disznónak a végső megnyugvás, az az embernek esély az életre. Ezért az emelkedett hangulat. A színpadon Fluor szól, a süvegesek egy újabb vaskos akácot helyeznek a tűzhelyre a melegedni vágyóknak, a cigányokban felszítják a muzsikus kedvet, míg más megszeppent tv-s kollégákat ment ki a szesszel kevert, ragadós vágyaktól átitatott sátrakból, és közben tülökből kínálják a lélekmelegítőt. Csak ne csúszkálna a cicanadrág a seggemen... 

Aztán megérkezik a hurka- és a kolbásztöltő is, töltik a belet, közben találós kérdésre felelhet a látogató, mely így hangzik: „Melyik részét nem használjuk fel a disznónak?" Dermedt csend. „Hát a sikolyát bátyja, minden mást igen!" - kacag nagyot a böllér.   

A kóstolóval egyébként érdemes finoman bánni, a pálinka és az étek megfelelő arányú vegyítése segíti az életben maradást. Jönnek, mennek az ismerősök, van aki csak bekukkant, kóstolgatja, ízlelgeti a toros káposztát, vagy a pogácsát, esetleg pálinkát hörpöl. Felhő uraság is pördül egy erőset a tengelye körül, örök hála a rendvédelmi dolgozóknak a türelmükért és empátiáért. Mondjuk a böllérversenyen nem olyan feltűnő egy részeg ember, de azért szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ismerőseink nagy része úgy szeret minket, ahogy vagyunk. 

Közben lassan ismét sötétség borul a tájra. Napkeltétől napnyugtáig álltuk a sarat. Elkészül a hurka és a kolbász is, ropog a tepertő a fogunk között, kissé elcsigázottan és fáradtan várjuk az eredményhirdetést, még nem is sejtjük, hogy napokig dolgozzuk fel majd az élményt. 

A böllér higgadtan törölgeti a kését. Kifújja a füstöt, elkészült mindennel, innentől rábízhatja vendégeit a Teremtőre. Csak egy kicsit kell várnunk arra, hogy kiderüljön, díjnyertes hurkával foglalatoskodtunk egész nap, a legjobb hurka díját ugyanis a nagykállói csapat kapja! Happy end alkonyatkor. 

Aztán minden elcsendesedik Napkoron. Az emberek finom ízekkel a szájukban lassan nyugovóra térnek, a részegekre vigyáz az Isten, de a többiek is igyekeznek. Éjszaka havazás jön. Hajnalra hófehér lepel borítja be a rendezvény területét, a vérrel kevert sár pedig szépen elszívárog a földbe. Megtisztul minden, és az emberiség nagy szerencséjére jópár ólban kismalacok születnek. Megy tovább az élet. Mintha mi sem történt volna...

Kövesdi Levente Szabolcs