Csonka Bertalan (k) és Nagy Sándor (b) önkormányzati képviselők köszöntötték a 80. évébe lépő Sárosy Zoltánt Kisvárdán.
Fotó: korij
Péntek délután két kisvárdai önkormányzati képviselő köszöntött fel a 80. évébe lépő Sárosy Zoltán ny, gimnáziumi igazgatót. Csonka Bertalan önkormányzati képviselő elmondta, hogy első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal köszöntötték születésnapján egy olyan közéleti embert, aki közel áll a szívükhöz. Nem csak a kerek évfordulókon kell születésnaposokat köszönteni.
- Sárosy Zoltán a Bessenyei Gy. Gimnázium nyugalmazott igazgatója, Kisvárdára egyetemi évei után 22 évesen került pedagógusként. Azóta is Kisvárdán él, meghatározója lett a város kulturális, oktatási és közéleti történéseinek és ahol törzsgyökeres kisvárdainak vallja magát. 1978-ban kezdeményezésére véghezvitt középiskolai profiltisztítás után lett a 28 osztályos Bessenyei Gimnázium igazgatója. Vezetői elve: A Bessenyei Gy. Gimnázium nem vidéki gimnázium, hanem egy Gimnázium vidéken.
A diákérdekek a legfőbb törvény az iskolában – vallja pedagógiai elvében. Oktatói és iskolavezetői célja volt, hogy a tanulók versenyképesen és eredményesen közvetlenül kapcsolódjanak be a társadalmi munkamegosztásba.
A ”Bessenyei név kötelez” igazgatása alatt vált elfogadott szlogenné, elfogadott elvvé. Az iskolában irányítása alatt folyó szakmai munkának köszönhetően a tanulók 70-90 %-a nyert felvételt felsőfokú intézménybe, sokan pedagógiai pályára mentek, akik közül szép számban pedagógusként visszatértek középiskolájukba. A kultúra iránti elkötelezettsége megmutatkozott abban is, hogy a gimnáziumnak mindig volt színház, film, harmónia bérlete. Alapítója volt a megyei Bessenyei Társaságnak, énekkarok cseréjét bonyolították a németországi Heilbronn-nal kulturális egyesületet hozott létre Kisvárdán. A mai napig bekapcsolódik a város kulturális életébe.
Érdekvédelem terén városi, megyei és országos szinten is munkálkodott a pedagógus szakszervezetben. A KSE-ben hosszú éveken át elnökként volt jelen. Nagyon sok megbízatásának önzetlenül, nyitott szívvel, magának a feladatnak tett és tesz eleget az embernek, a közösségnek segítve.
Isten éltesse sokáig Zoli Bácsi!
Csonka Bertalan, Nagy Sándor
önkormányzati képviselők