A szavazók egyben az új képviselő-testület összetételéről is döntöttek. Pállfyné Szabó Ibolya jegyző az MTI-nek elmondta: Kemény József nagy fölénnyel, 650 érvényes szavazatot szerezve nyert kihívójával, a települést eddig vezető Szűcs Zsolttal (független) szemben, aki 315 voksot gyűjtött be.
A község 1480 választásra jogosult polgára közül 973-an járultak a két szavazókörben felállított urnákhoz, így a választási arány 65,7 százalékos volt - tette hozzá.
Geszteréd lakosai a polgármester személye mellett az új képviselő-testület tagjairól egyaránt döntöttek: a huszonegy jelölt közül hatan juthattak mandátumhoz, három korábbi tisztségviselő mellett három új került be az önkormányzati szervezetbe.
A hat képviselő közül öt független, egy pedig a Fidesz-KDNP delegáltja. Az 1670 lakosú Geszteréden önfeloszlatás miatt tartottak időközi polgármester- és képviselő-választást. Az önkormányzati testület szeptember végén mondta ki egyhangúlag saját feloszlatását, miután a polgármester és a képviselők között megromlott a viszony. Akkoriban több olyan hír is napvilágot látott a polgármesterrel kapcsolatban, miszerint valótlan állításaival félrevezeti a közvéleményt.
Információink alapján, az akkori polgármester az alfa rádiónak adott riportjában több helyen közöl tényként a helyiek szerint megkérdőjelezhető dolgokat. Többek között azt állította, hogy családjával Geszteréden él. Információink szerint, az igaz, hogy vásárolt egy házat a faluban, de nem lakik ott. A riportban említett varroda elkészült ugyan, de már jó ideje nem működik.
Szűcs Zsolt, az óvodai étkeztetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az említett interjú idején (2011 február) a konyha ugyan nem üzemelt, de ígéretett tett arra, hogy május hónapra rendeződnek az üzemeltetéssel kapcsolatos problémák, így akkortól újra főzhetnek a konyhán. Az óvoda konyháján helyi információk szerint a mai napig nem főznek.