Sajtóközlemény
Ajak Nagyközség Önkormányzata 2012. február 4.-én megrendezi az I. Ajaki Farsangi Disznótoros Fesztivált. A rendezvény, a nagy sikernek örvendő, Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál társrendezvényeként kerül megrendezésre. A fesztivál célja a térség farsangi hagyományainak bemutatása, valamint a határok nélküli közösségépítés. Ennek szellemében látja vendégül Ajak Nagyközség Önkormányzata testvértelepülései képviselőit, barátait,valamint a térség érdeklődő közönségét.
A közösségi disznótoros elkészítésében cégek, civilszervezetek önkormányzatok működnek közre, akik az önkormányzat közfoglalkoztatási programjának keretében tenyésztett ”köz-disznókat” fogják feldolgozni. A képviselő testület tavaly indított kísérleti programjának célja, a település lakosainak foglalkoztatása mellett, a falu önellátóvá válásának elősegítése. A térségben egyedül álló program részletes ismertetésére szintén a Farsangi Disznótoros keretében kerül sor, melynek vendége, és egyben a rendezvény fővédnöke dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár úr lesz.
Ajak község testvértelepüléseinek sora is bővül. A beregszászi konzul jelenlétében, kulturális és gazdasági együttműködési megállapodás kerül aláírásra, a Vereckei-hágó melletti településekkel, Alsóvereckével illetve Verebes valamint Császlóc településekkel. A megállapodás szignálása fontos lépés a magyar - ukrán kapcsolatok rendeződésében. A Vereckei-hágó fontos része a magyar nemzet emlékezetének, amit az ott élő nemzetekkel együttműködésben, Ajak Önkormányzata fontosnak tart megőrizni. A kölcsönös kulturális programok szervezése mellett, közös oktatási és turisztikai programot kíván kidolgozni,- a többségében ukrán lakosságú - hágó melletti településekkel.
A rendezvényen védnökként vesz részt dr. Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Vinnai Győző kormánymegbízott úr, Kozma Péter és dr. Seszták Miklós parlamenti képviselő urak, valamint Seszták Oszkár Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
További információ: www.ajakifesztival.hu, ajakhiv@gmail.com
telefonon: dr. Kovács Attila (rendező) 70/77-16-797
Találkozzunk február 4.-én Ajakon, ahol az értékek találkoznak.
Üdvözlettel:
Kerekes Miklós
polgármester