A Nyíregyháza Rendőrkapitányság eljárást indított egy 40 éves nyíregyházi férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlet, 1 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétsége, valamint 1 rendbeli zaklatás vétségének elkövetésével- közölte Hajas Zoltán r. őrnagy, a Sz-SZ-B MRFK sajtószóvivő helyettese.
A férfi 2012. január 21-én 12:30 óra körüli időben a Nyíregyháza, Stadion utca 1-5. szám alatt lévő rendőrség épülete előtt a járdán előzetes szóváltást követően megöléssel fenyegette meg 38 éves, szintén nyíregyházi lakos volt barátnőjét, majd ököllel többször megütötte. A bántalmazást látva a sértett 69 éves édesanyja megpróbálta őket szétválasztani, azonban a férfi egy esetben nagy erővel ököllel a fején őt is megütötte, amitől az idős asszony megtántorodott. A bántalmazott személyek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedtek, azonban a bántalmazás ereje, és módja alkalmas volt arra, hogy a sértetteknek 8 napon túl gyógyuló sérülést okozzon.
A férfi a bántalmazást követően a rendőrség épülete mellett lezártan parkoló és barátnője tulajdonát képező fehér színű Rover típusú személygépkocsi ablakát szándékosan betörte, majd a gépkocsit gyújtóval megpróbálta felgyújtani, amely részben sikerült is, azonban a helyszínre siető rendőrök megakadályozták a gépkocsiban lévő lángok tovaterjedését, a tüzet sikerült gyorsan eloltaniuk. A gépkocsiban okozott rongálási kár: kb.: 100.000,-Ft.
A sértett nő feljelentése során elmondta, hogy a férfi, kapcsolatuk megszakadása miatt, két hónapja személyesen és telefonon keresztül is folyamatosan zaklatja, többször megfenyegette, amely fenyegetések nevezett személyben komoly félelmet keltettek.
A férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság az elkövetett bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette.